Remek időben, jó hangulatban rendezték meg az elmúlt hétvégén a Városi Sportegyesület Dunakeszi, azaz a VSD idei sportválasztóját a Magyarság Sporttelepen, vagy ahogy a helyiek mondják, a Magyin. A hagyományos eseményen a családok több mint húsz sportággal ismerkedhettek meg, kipróbálhatták az egyes mozgásformákat, és közvetlenül az edzőktől kaphattak választ a legfontosabb kérdésekre.

A nyár végi sportválasztó jó alkalom arra, hogy a gyerekek és szüleik megtalálják azt a sportágat, amely igazán hozzájuk illik. Az érdeklődők megtudhatták, milyen korosztályokat várnak az egyes szakágak, milyen szinten lehet bekapcsolódni, hogyan zajlanak az edzések, és milyen lehetőségeket kínál az adott sportág a későbbiekben.

A választék idén is rendkívül széles volt: a jégkorongtól és az atlétikától kezdve a harcművészeteken és küzdősportokon át a különböző csapatsportokig számos lehetőség közül választhattak az érdeklődők.

Aki pedig nemcsak nézelődni jött, hanem alaposabban is végigjárni szerette volna a standokat és a bemutatókat, menetlevelet kaphatott. A különböző sportágaknál játékos feladatokkal és pecsétekkel lehetett teljesíteni a menetlevelet, a megfelelő számú pecsétet összegyűjtők pedig a nyereménysorsoláson is részt vehettek. Sorsolást a program elején és az esemény zárásakor is tartottak.

Nem csak a gyerekeket várják

A VSD célja, hogy a sportegyesület ne kizárólag a gyerekek sportolásának helyszíne legyen, hanem Dunakeszi teljes lakosságának szabadidősport-igényeire is választ adjon. Egyre több szakágban a felnőttek számára is lehetőség nyílik a bekapcsolódásra.

Ez azért is fontos, mert egy sportegyesület sokak számára elsőre a versenysportot jelentheti, holott egyáltalán nem cél, hogy mindenkiből versenyző váljon. A VSD-ben természetesen adott a lehetőség arra is, hogy aki szeretné és tehetséget érez magában, versenyszerűen sportoljon, de a cél nem az, hogy mindenkit versenyzővé neveljenek.

Aki egyszerűen csak szeretné, hogy gyermeke rendszeresen mozogjon, egészségesen fejlődjön, közösségben legyen, vagy éppen több sportágat kipróbálva találja meg azt, amit igazán megszeret, ugyanúgy megtalálhatja a helyét az egyesületben.

Nem volt ott a Sportválasztón? Még nem maradt le semmiről

Az új tanév egyben új lehetőség is arra, hogy a gyerekek – és akár a felnőttek – elkezdjenek rendszeresen sportolni. Akinek nem volt lehetősége részt venni a hétvégi sportválasztón, annak sem kell lemondania a mozgásról.

A VSD honlapján megtalálhatók az egyes szakágak, a kapcsolattartási lehetőségek és a jelentkezéssel kapcsolatos információk. Érdemes felvenni a kapcsolatot a kiválasztott szakággal, hiszen sok esetben próbaórán is lehetőség van megismerkedni az edzéssel és a közösséggel.

Az új tanév tehát új kezdetet is jelenthet: aki még keresi a megfelelő sportágat, most érdemes belevágni. A VSD szakágai között mindenki megtalálhatja azt a mozgásformát, amelyben örömét leli – akár szabadidős sportolóként, akár később versenyzőként.

Előző cikkA Mozdulj, Dunakeszi! több mint sport: egy közösség, amely mindenkit megmozgat