10 év nem sok idő egy intézmény életében, de az eseményen az is kiderült, miért olyan különleges a Kincsem Bölcsőde Dunakeszi életében. Az ünnepségen a gyerekek az önkormányzattól dunakeszi labdát kaptak ajándékba, a kisgyermeknevelőkkel és a szülőkkel közösen pedig vidám kézműveskedés vette kezdetét. Igaz, hogy a kidíszített mézeskalácsokat nem tudták hazavinni, mert azok rögtön a pocakban landoltak, de a fő, hogy mindenki jól érezte magát.

Családi kézműveskedéssel egybekötött ünnepséget tartott a bölcsőde

“2010 óta dolgozom a városvezetőkkel közösen azon, hogy Dunakeszin az infrastruktúra és az intézmények kiszolgálják az igényeket. A Kincsem Bölcsőde az első ‘gyermekem’, ennek a fejlődésnek az első állomása. Az első olyan intézményi beruházás, amit a kigondolástól a tervezésen át a megvalósulásig végigkísérhettem. Ezzel indult az intézményfejlesztés Dunakeszin.

9 bölcsődei csoporttal indultunk 2010-ben, ma már 23 van. Ezzel közel megháromszoroztuk a bölcsődei férőhelyek számát.

Minden bölcsődés korú gyermeket, ha szülei igénylik, el tudunk már helyezni” – mondta köszöntőjében a polgármester.

Dióssi Csaba polgármester köszöntötte a családokat és a bölcsőde dolgozóit, balra Benkő Tamás önkormányzati képviselő

Szabóné Ónodi Valéria, a DÓHSZK igazgató asszonya is köszöntötte a kollégákat és a megjelent családokat. “Enikő, mint bölcsődevezető, 9 éve, én pedig 8 és fél éve lélegzünk együtt ezzel az intézménnyel. Büszke vagyok rá, hogy mára szakmai berkekben is elismeréssel beszélnek rólunk, a képzőintézmények pedig hozzánk küldik gyakorlatra a hallgatóikat, és gyakorlati vizsgáikat is nálunk teljesítik.

Mindenekelőtt pedig büszke vagyok rá, hogy a családok szeretik ezt az intézményt.

Bár az idejáró gyerekek nem, vagy csak nagyon halványan fognak emlékezni ezekre az évekre, de az ez idő alatt szerzett élmények, benyomások kitörölhetetlenül nyomot hagynak bennük, egy életen át elkísérik őket. Köszönöm a munkátokat, az önkormányzatnak pedig a támogatást” – mondta köszöntőjében az igazgató asszony.

Ami más agglomerációs településnek álom, Dunakeszin ma már alap

A Post kérdésére a polgármester elmondta, hogy

az összes agglomerációs településen azzal küzdenek, amit itt Dunakeszin az elmúlt 10 évben megoldottak.

“Próbálkoznak is a szomszéd településekről, hogy ide iratkozhassanak be, de mi elsősorban a dunakeszi családok, gyerekek igényeit szolgáljuk ki. Ma már egy jól működő településen alap, hogy férőhelyet biztosít minden ott élő gyereknek. Ami a szülőknek fontos, nekünk is az, ezért a mennyiség után Dunakeszin most már a minőségre kívánjuk helyezni a hangsúlyt” – nyilatkozta Dióssi Csaba.

Adventi kézműveskedéssel ünnepelt a bölcsőde

A beszédek után külön köszöntötték a bölcsőde vezetőjét, Kiss Józsefné Enikőt és Bartos Mónikát, aki a kezdetektől ebben az intézményben dolgozik.

Dióssi Csaba polgármester köszönti Bartos Mónikát, aki a kezdetektől a Kincsem Bölcsődében dolgozik

Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, az ősszel kibővített Napsugár Bölcsőde lehetővé teszi, hogy az iskolás és óvodás korosztály után a sajátos nevelési igényű (SNI) bölcsődések számára is ellátást biztosítsanak a városban.

Előző cikkKérdezzen a polgármestertől!
Következő cikkÁtadták az első adományokat a dunakeszi gyerekeknek