Ünnepélyes keretek között avatták fel a VOKE József Attila Művelődési Központ centenáriumi emléktábláját, amely az intézmény százéves történetének és a dunakeszi kulturális életben betöltött szerepének állít emléket. A jubileumi programsorozat 2025-ben indult, és az elmúlt időszakban számos rendezvénnyel, kiállítással és kulturális eseménnyel idézte fel a művelődési központ gazdag múltját.
Az ünnepségen elsőként Csoma Attila, a VOKE József Attila Művelődési Központ igazgatója köszöntötte a résztvevőket. Beszédében felidézte a centenáriumi ünnepi évad legfontosabb állomásait, amelyet 2025-ben a nyári tárlattal indítottak útjára. Akkor a szervezők azt a célt tűzték ki, hogy a százéves jubileum alkalmából száz élményt kínálnak a közönségnek. Ezt a vállalást nemcsak teljesítették, hanem túl is szárnyalták.
A jubileumi programsorozat egyik kiemelkedő állomása 2026 májusában volt, amikor gálakoncerttel és helytörténeti kiállítással koronázták meg az ünnepi évadot. A naptári év végéhez közeledve pedig egy maradandó emlékkel, a centenáriumi emléktáblával tisztelegnek az intézmény százéves története előtt.

Az igazgató külön köszönetet mondott az emléktáblát készítő Horváth Viktornak és Vincze József szobrásznak, valamint az önkormányzatnak, amely anyagi támogatásával segítette a megvalósítást.
Az ünnepség részeként az épületben intézménytörténeti fotókiállítás is várta a látogatókat. A tárlaton negyven nagyméretű fotográfián keresztül elevenednek meg a művelődési központ elmúlt száz évének jelentős pillanatai. A kiállítás létrejöttét a Göd Fejlődéséért Alapítvány, a Bethlen Gábor Alapkezelő és a Miniszterelnökség támogatta.
„A kultúra a nemzet DNS-e”
Csoma Attila köszöntője után Dióssi Csaba polgármester vette át a szót. Beszéde elején kiemelte, hogy a nagyszámú érdeklődő jelenléte is bizonyítja, milyen fontos szerepet tölt be a művelődési központ a dunakesziek életében. Mint fogalmazott, az elmúlt években több helyszínen is avattak emléktáblát a városban. Ezek az alkotások mindig arra hívják fel a figyelmet, hogy egy-egy épület, intézmény, gyár vagy személy milyen jelentős értéket képvisel a közösség számára.

A százéves jubileum kapcsán a polgármester arra is rámutatott, hogy különösen figyelemre méltó az intézmény története annak fényében, hogy Dunakeszi 1926-ban még falu volt. Az akkori elődök azonban már felismerték, hogy a közösség fejlődéséhez és összetartozásához szükség van egy kultúrházra. Mertek nagyot álmodni, és olyan intézményt hoztak létre, amely azóta is generációk számára biztosít találkozási pontot.
Dióssi Csaba hangsúlyozta, hogy a kultúra a nemzeti identitás egyik legfontosabb alapja. „A kultúra a nemzet DNS-e” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a művelődési központ ezt a gondolatot hitvallásának tekinti. Az intézmény nemcsak kulturális programoknak ad otthont, hanem a közösségépítésben is kulcsszerepet játszik. Az elmúlt száz évben négy generáció élhette meg itt a közösséghez tartozás, az együtt alkotás és az összetartozás pillanatait. A polgármester külön köszönetet mondott mindazoknak, akik az elmúlt évszázadban hozzájárultak az intézmény működéséhez és fejlődéséhez.
Száz év története, generációk közös otthona
A történelmi visszatekintést követően a művelődési központ közelmúltjáról is szó esett. Az épület 2015–2016-ban jelentős felújításon esett át: kívül-belül megújult, és bővítésére is sor került. Dióssi Csaba felidézte, hogy az önkormányzat akkor is vállalta a belső munkálatok finanszírozását, amikor azokhoz nem állt rendelkezésre pályázati támogatás. Mint mondta, utólag is úgy látja, jó döntés volt a beruházás megvalósítása.

A művelődési központ azóta is fontos bázisa a város kulturális életének, számos helyi önszerveződő közösség, művészeti csoport és civil kezdeményezés talál benne otthonra. Beszéde végén a polgármester azt kívánta, hogy az intézmény még sok évtizeden keresztül, magas színvonalú szakmai munkával folytathassa küldetését. Megköszönte Csoma Attila igazgatónak és valamennyi munkatársnak az elkötelezett, áldozatos munkát, valamint az érdeklődő közönségnek, hogy jelenlétével és részvételével élettel tölti meg az épületet. Mint hangsúlyozta, a művelődési központ mára valódi otthonává vált a városnak.

Az ünnepi beszédeket követően leleplezték a centenáriumi emléktáblát, amely ezentúl az épület falán őrzi majd az intézmény százéves múltjának emlékét. A tábla nemcsak egy évszázad történetének állít emléket, hanem azoknak az embereknek, közösségeknek és generációknak is, akik munkájukkal, tehetségükkel és jelenlétükkel hozzájárultak ahhoz, hogy a művelődési központ Dunakeszi kulturális életének meghatározó helyszínévé váljon.



















