jövő sportcsillagai című országos cikksorozat célja, hogy bemutassuk azokat a feltörekvő fiatal magyar sportolókat, akik a jövő reménységei lehetnek, és azokat a szakembereket, akik elhivatottan dolgoznak azon, hogy még magasabb szintre juttassák a magyar sportot. Van, akit egy pillanat, van, akit egy hirdetés indít el az úton. Bender Borostyán esetében egy általános iskolával szemben lévő egyesület és egy szülői döntés volt az első lépés – azóta viszont az asztalitenisz lett az élete középpontja. A VSD ifjú tehetsége még csak 17 éves, de már nagyon komoly teljesítmény van a háta mögött. 

Hogyan kerültél kapcsolatba az asztalitenisszel?
Az általános iskolám mellett volt az egyesület, anyukám meglátott egy hirdetést, hogy 6–8 éves gyerekeket keresnek. Kipróbáltam, és rögtön megtetszett.

Mi fogott meg benne ennyire?
Apukám is pingpongozott régen amatőr szinten, vele is sokat játszottam. Valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy közel éreztem magamhoz ezt a sportot.

Van példaképed?
Igen, Mima Itot sokat nézem a YouTube-on. Kiskorom óta próbálom utánozni, mert tetszik a stílusa, és apukám szerint a testfelépítésünk is hasonló.

Hogyan néz ki egy átlagos heted?
Hétköznap délelőtt és délután is edzek. A délelőtti edzéseket magamnak szervezem, délután pedig klubedzések vannak. Így nagyjából heti tíz edzés jön össze, hétvégén pedig versenyek.

Ez komoly terhelés. Hogyan fér bele az iskola?
Magántanuló vagyok. Matekból van magántanárom, a többi tantárgyból egyedül tanulok az edzések közötti időszakokban.

Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?
A 2023-as U19 Top 10 megnyerésére. Az volt a szezon utolsó versenye, elengedtem a görcsösséget, és végül sikerült.

Milyen érzés versenyezni?
Inkább izgulós vagyok. Sokszor nehéz kezelni, de próbálok koncentrálni.

Mik a céljaid 2026-ra?
Szeretnék minél jobban szerepelni a versenyeken, és az NB I-es csapattal feljutni az Extraligába.

És hosszabb távon?
Külföldön is kipróbálnám magam egy csapatban, ha lehetőség adódik.

Hogyan kezeled a rosszabb időszakokat?
Másnap ugyanúgy felkelek, elmegyek edzésre, és csinálom tovább. Ez a lényeg.

Mit üzennél azoknak, akik most kezdik?
Nem számít, mit mondanak az elején. Ha beleteszed a munkát, meg fog jönni az eredmény. Nem szabad feladni.

A VSD asztalitenisz szakosztálya nemcsak népszerű, hanem eredményes is

A VSD nemcsak az utánpótlás-, hanem a felnőtt korosztályban is sikeres, ugyanis a férficsapat tavaly nyáron feljutott a férfi Extraligába. A klub így ősztől a hazai csapatbajnokság legmagasabb osztályában versenyez, amelynek soron következő fordulójában két nagy rivális csapatot fogadnak hazai pályán. A meccsek kimenetele sokat nyom a latba abból a szempontból is, hogy mely csapatok jutnak majd be év végén a rájátszásba, a Final Fourba.

Mérkőzések időpontja, helyszíne:

  • 2026. január 17., 11. óra, Mosonmagyaróvári ASE ellen, Vasút u. 11., 1. emelet
  • 2026. január 18., 11. óra, Celldömölki VSE ellen, Vasút u. 11., 1. emelet

A meccsek látványos labdameneteket ígérnek, amelyekre a szakosztály szeretettel várja a kilátogató szurkolókat.

Előző cikkMinden hétvégén WinterFest a Dunakeszi Jégvilágban