Ahogy szoktuk, idén nyáron is időről időre körbenézünk a városban, hogy hol zajlanak éppen felújítások. Mutatjuk az aktualitásokat.

Többször elhangzott, az önkormányzatnál fontos alapelv, hogy amennyiben a bürokrácia közbe nem szól, az oktatási intézmények szünidejében legyenek a nagyobb korlátozásokkal járó munkák. Ennek oka egyszerű: ilyenkor kisebb a városban a forgalom. Így történik ez idén is, nézzük, mi történt eddig a nyári szünetben.

Kossuth Lajos utca

Az önkormányzat annak érdekében, hogy előrelépést érjen el a Magyar Közút kezelésében lévő utak felújításában, a Magyar Közút helyett, illetve velük együttműködve újít fel bizonyos útszakaszokat. Így volt ez tavaly is a Kossuth Lajos utca egyes részeivel, most pedig a maradék szakaszok következtek. Ez a felújítás már el is készült, zavartalanul visszaállt a forgalom. Szó szerint simán lehet közlekedni az úton.

Zeneiskola

A városi intézmények nagy része az elmúlt évek felújításainak köszönhetően jó állapotban van, de ezekben az épületekben is minden nyáron van egy kis tennivaló: festés, javítás, szerelés. A Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában (FFAMI) azonban egy nagyobb munka vált szükségessé, hiszen eddig csak egy része lett felújítva.

Az intézményben a koncertterem 2022-ben újult meg, amely egyben a város házasságkötő termeként is funkcionál. A napokban a tető újult meg.

Szent István utca

Kevés olyan felújítást tudnánk mondani, amit jobban várnak a dunakesziek, mint a Magyar Közút kezelésében álló Szent István utca rendbetétele. Az utca állapota érezhetően romlott az elmúlt években, és sokak örömére végre azt lehet látni, az út mentén megkezdődtek a munkálatok. Dióssi Csaba polgármester a nyári munkálatokról szóló tájékoztatójában hangsúlyozta, hogy a Szent István utca már régóta napirenden van, készen is állnának a felújítására, akár önkormányzati, akár a Magyar Közút által. Azonban egy teljes csatorna-rekonstrukció előzi meg a munkálatokat, amelyet a DMRV valósít meg. A csatornázási munkák közbeszerzése azonban elhúzódott. Bár a tervek szerint a DMRV már 2025 júniusában megkezdte volna a kivitelezést, az eljárás bonyolultsága miatt ez csak 2025 augusztusában indulhat. A polgármester szerint ez azért probléma, mert ha a csatornázás átnyúlik szeptemberre, az már komoly fennakadásokat okozhat az iskolakezdés idején a forgalomban – hangzik el a Telekeszi TV-nek adott interjúban. Olvasóink szerint azonban az út rendbetételét már annyira várják, hogy “tanítási idő ide vagy oda, csak kezdjenek már hozzá.”

A türelemre azonban még szükség lesz a projekttel kapcsolatban, ugyanis az útépítés nem kezdődhet meg azonnal a csatorna lefektetése után. “Meg kell várni, amíg a föld visszatömörödik, konszolidálódik. Csak ezután lehet tartósan jó minőségű utat építeni. Ezért reálisan a Szent István utca felújítása 2026-ban történhet meg” – tette hozzá a városvezető. A lakosság számára ez kétségkívül frusztráló lehet, ugyanakkor az önkormányzat hangsúlyozza: a cél egy hosszú távon megbízható közmű- és úthálózat kialakítása. Ehhez idő és türelem szükséges. A város pedig addig is igyekszik más, hasonló állapotú utcák karbantartására és fejlesztésére fókuszálni, mutatja ezt a Kossuth Lajos utca felújítása.

Új parkolók a Duna-parton

Az önkormányzat a Duna-soron (Kiscsurgó utca és a Csónak köz között) a közterületen lévő autós parkolás rendezetté és biztonságossá tétele céljából bővítette a parkolókat. A közlemény szerint 9 új hellyel bővül a parkoló. A napokban már használatba is lehet venni.

Elkészült a kis trambulin javítása a Katonadomb játszótéren

Az önkormányzat azt kéri, a családok vegyék figyelembe, hogy a trambulin rugói gyermekekre lettek tervezve. Annak érdekében, hogy sokáig ép maradjon az ugráló, felnőttek ne ugráljanak rajta.

Augusztusban az intézményi felújításokat vesszük sorra.

Előző cikkNe hagyja magát becsapni!
Következő cikkVideó a Duna-parti drogos fogásról