Zsúfolásig megtelt a Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola (FFAMI) hangversenyterme Gerecze Péter koncertjére. Ő ugyan nem ebben az iskolában tanult, de mivel Dunakeszin laknak, sok barátja, ismerőse van a városban. A koncerten Bach-, Csajkovszkij- és Prokofjev- műveket játszott Péter. A koncert után arról mesélt a Postnak, hány évesen kezdett zongorázni, hogyan került Moszkvába és milyen most ott az élet.
A koncert előtt Nemeskéri Emese, a vendéglátó intézmény szolfézstanára mutatta be Gerecze Pétert. Zongoratanulmányait az újpesti Erkel Gyula Zeneiskolában kezdte, majd felvételt nyert a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnáziumba. Innen a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnáziumba került, majd Csík Laura zongoraművésznő felkészítésével felvételizett Moszkvába. Gerecze Péter az 1866-ban alapított Moszkvai Állami Csajkovszkij Konzervatórium harmadéves hallgatója.
A nagy sikerű koncert után Gerecze Péterrel beszélgettünk. Mikor kezdett el zongorázni?
12 éves voltam, amikor elkezdtem, ami viszonylag későnek számít.
Régóta volt otthon egy kis szintetizátorom, és egyszer csak elegem lett abból, hogy semmi értelmeset nem játszottam. Pár népdalt hallásból megpróbáltam lejátszani és sikerült is. Megmutattam a szüleimnek, akik nagyon meglepődtek, és elvittek a zongoratanárhoz. Így kezdődött minden.
Alap volt, hogy oroszul is tudni kell
Most már évek óta Moszkvában tanul. A felvételihez mennyire kellett tudni oroszul?
A felvételi vizsga több részből áll, ehhez jól kell már tudni a nyelvet. Először természetesen zongorázni kell, utána van egy interjú, ahol zenetörténeti, művészettörténeti alapműveltséget kérdeznek leginkább, mind oroszul. Volt még szolfézs, zeneelmélet, orosz nyelv és irodalom.
A felvételi online történik?
Amikor én felvételiztem, a járvány miatt még online meghallgatás volt, de most már csak élőben.
Két országban is tanult zenét, mi a különbség a két iskolarendszer közt?
Kint egy olyan fajta perfekcionizmust akarnak kiépíteni az emberben, ami egy idő után természetessé válik. Nagyon tisztelik a kultúrájukat.
Az teljesen alapvető, hogy én, mint növendék, tudom, hogy a tanáraim kiknél tanultak, és hogy ők kinél tanultak, és ezt visszavezetik egészen Anton Grigorjevics Rubinstejnig.
Ez az, ami nekem nagyon szimpatikus, valamint az, hogy tényleg szigorú és magas színvonalú az oktatás.
Az oktatási formák közt van különbség?
Kint van egy olyan tárgyunk, hogy kísérés, ami rendkívül nehéz, mert komplett operákat kell megtanulni, rengeteg énekkíséretet, valamint sok románcot kell fejből eljátszani. Ez a tantárgy öt vizsgából áll minden félévben – ott blattoltatnak is, ami Magyarországon nem jellemző.
Versenyeken még nem indult?
Egyelőre még nem, de a közeljövőben már tervezek indulni. Most főleg a repertoárbővítésen dolgozom.
A magyar nagykövetségen is játszott már
Kint szoktak koncerteken fellépni?
Igazából egyelőre csak tanszaki koncertek vannak, de egyszer már volt lehetőségem játszani a magyar nagykövetségen Moszkvában. Ha minden igaz, akkor hamarosan a Bashmet Központban lesz egy koncertem az egyik ismerősömmel, aki szintén zongorista.
A koncert előtti bevezetőben elhangzott, hogy azért jelentkezett Moszkvába, mert az első zongoratanárnője orosz volt, aki annyit mesélt a kinti kultúráról, hogy szerette volna közelebbről is megtapasztalni. Mennyire jöttek be az elvárásai?
Abszolút, igazából az a fontos, hogy az ember saját maga állítson fel követelményeket, és ha ez megvan, akkor nagyon sokat tud adni ez az intézmény.
Szokott kint járni koncertekre?
Igyekszem minél többre járni, bár sok idő nincsen, mert napi 4 órát dolgozom is. Egy kinti telekommunikációs és szoftverfejlesztő cégnél vagyok értékesítési menedzser és fordító, mindezt home office-ban. Ez sajnos nem túl szerencsés, mert ha valaki zenész, akkor valójában a nap 24 órája a zenéből áll. De így is az időm nagy részét a zongora tölti ki.
A mostani helyzetben mennyire változott meg az élet Moszkvában?
Egyáltalán nem. Persze eltűntek bizonyos márkák, de helyettük van más. Az egyetlen, ami nehézséget okoz, hogy az utalás nagyon meg lett nehezítve. Korábban a magyar kártyámat használtam, középárfolyamon mindent tudtam vele fizetni. Most ez az egyik nehézség, de a legnagyobb probléma az utazás. Amikor először kijöttem, akkor két és fél óra volt az út, fizettem érte 60.000 forintot. Most több mint 10 óra és sokkal drágább. Ezen kívül minden rendben van, biztonság van, az emberek nem törődnek a helyzettel, igazából én pedig a tanulmányaimra koncentrálok.
