A kormány a pályaudvarok kiürítéséről is döntött, a menekülteken kívül vasárnap éjfélre a civileknek és önkénteseknek is el kellett hagyniuk a létesítményeket. A Keleti pályaudvar közelében lévő BOK-csarnokban fogadják az ukrajnai menekülteket. Az új helyen, azt ígérték, jelen lehetnek a segélyszervezetek munkatársai.
Hétfő hajnali ötkor már egy elhagyatott váróteremmel találkoztunk – írja a Telex. A kormány még pénteken közölte: a kormány felkészült a jelenleginél is nagyobb menekülthullám kezelésére, ezért a Keleti pályaudvar szomszédságában újabb nagyméretű tranzitváró megnyitásáról döntöttek, amelyben többek között olyan térítésmentes szolgáltatásokat biztosítanak, mint a meleg váróhelyiség, tolmácsszolgáltatás, baba-mama és gyereksarok, illemhelyek, orvosi ellátás, telefontöltési lehetőség, internetelérés.
Az elhelyezést igénylő személyek részére a szállás szervezésében is segítséget nyújtanak, valamint menedékes státusszal, tartózkodási engedéllyel kapcsolatos idegenrendészeti ügyintézésre is lesz lehetőség.
A csarnokban helyet kapnak a segélyszervezetek munkatársai is, akik az étel-italból, tisztálkodó szerekből, pelenkából, stb. álló adományokat adják át a rászorulók részére.
Közölték, a menekültek közlekedését is segítik. Kihelyezett MÁV nemzetközi jegypénztár nyílik a váróban, a továbbutazók számára pedig biztosítják az eljutást a Keleti és Nyugati pályaudvarokra, valamint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre – írták a közleményben.
A fotó március 3-án készült: MTI/Balogh Zoltán
.