A szeszélyes időjárás ellenére rengeteg diák gyűlt össze április 11-én a Dunakeszi Főtéren, hogy megemlékezzenek a magyar költészet napjára, amelyet 1964 óta ünnepelnek hazánkban, József Attila születésnapján.

IMG_7542

Az eseményen a tanulók játékos formában, plakátokat a magasba emelve közösen szavalták el József Attila, Mama című versét.

„A költészet napja szerintem az egész magyarság számára fontos. A magyarság tudatunkat erősíti az, hogy ismerjük ezeket a verseket. Közel állnak a szívünkhöz és mindannyian fontosnak tartjuk, hiszen ezen a nyelven beszélünk a hétköznapokban, ezt használjuk. Fontos számunkra, hogy a gyerekek is szeressék a nyelvüket és használják, valamint hogy kedveljék a verseket.”

– mondta az esemény főszervezője Deézsiné Telek Ágnes, a Szent István Általános Iskola magyar tanára és igazgatóhelyettese a dunakeszipost.hu kérdésére.

IMG_7630
A fotón: az esemény főszervezője, Deézsiné Telek Ágnes, a Szent István Általános Iskola magyar tanára és igazgatóhelyettese, valamint a diákok.

A tanárnő tapasztalatai szerint utólag néha azok a gyerekek is lelkesen nyilatkoznak ezekről az eseményekről, akik korábban kedvetlenebbül álltak ezekhez a rendezvényekhez.

„Nagy élmény ennyi embernek közösen verset mondani.”

– tette hozzá Deézsiné Telek Ágnes.

IMG_7610
A fotón: Laczkovich Krisztina, a Szent István Általános Iskola igazgatója

Laczkovich Krisztina, a Szent István Általános Iskola igazgatója beszédében Csoóri Sándort idézte.

„Ha elsorvad az irodalom, elsorvad a nyelv is”

– majd hozzátette, hogy

„Mindannyiunknak tenni kell azért, hogy ez ne így legyen és ehhez a mai közös versmondásunk is hozzájárulhat.”

IMG_7665
A fotón: Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere. Az esemény végén meglepetéssel várták a diákokat.

A programon részt vett a Bárdos Lajos Általános Iskola, a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola, valamint a Széchenyi István Általános Iskola. Az igazgatónő a rendezvény támogatásáért köszönetet mondott továbbá a Dunakeszi Programirodának, valamint a Dunakeszi Polgármesteri Hivatalnak.

Előző cikkFutakeszi a Dunakeszi Repülőtéren
Következő cikkSzavak nélkül a Tánc világnapján