Immár harmadszorra gyűltek össze Dunakeszi amatőr és profi, kicsi és nagy futói. Április 10-én elárasztották az emberek a Dunakeszi Repteret, ahol most az ejtőernyőzésen kívül a vattacukor, az élőzene és a futás is helyet kapott.

DSC_1163
A regisztráció és a nevezés már reggel fél kilenctől elkezdődött, a reptér oldalán lévő hangár pedig zsúfolásig megtelt. A verseny az ovisok futásával kezdődött, akik csoportokra bontva egységesen kétszáz métert futottak.

DSCF0033

A zenéért és a hangulatért a Drums dobcsoport felelt, majd közös bemelegítés vette kezdetét a színpad előtt és környékén.

DSCF0002
A felnőttek versenye előtt még köszöntőt mondott Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere, aki maga is részt rett a versenyen. Elmondta, hogy Dunakeszi lakosai alapvetően sportosak, így a vezetés mindent megtesz azért, hogy támogassa az emberek sporttörekvéseit.

DSCF0094

DSCF0058
Ezután kezdetét vette a futás. Két távra lehetett regisztrálni, a rövidebb egy 2,5 kilométeres táv volt, a gyakorlottabbak pedig választhatták az 5 kilométeres távot is. Ebben az esetben chippel futhattak, így nagyon pontos, akkreditált eredményt kaphattak a futásról.

DSCF0055

DSCF0037
Részt vett az eseményen Kiss Gyuri bácsi is, aki a verseny legidősebb résztvevője volt, a maga 81 évével különdíjat kapott. Megkérdeztük mi a titka:

“A legfontosabb a rendszeresség és a fokozatosság. Rendszeresen mozogni kell, de nem szabad kihagyni a lépcsőfokokat. Az ember nem fut le egyből egy maratont.”

DSCF0067

A kutyák sem maradtak ki a versengésből, lehetőség volt ugyanis kutya-gazda futásra is, az állatok pedig csontot kaptak teljesítményükért.
Az eredményhirdetésre várva sem unatkozott senki, ugyanis különböző zenei fellépők és a Gabitrál Kerékpáros show szórakoztatta a nézőket és a kifáradt versenyzőket.

DSCF0078
Mielőtt megjöttek az eredmények, Seltenreich József, sportigazgató, az esemény főszervezője megköszönte a részvételt és – Dióssi Csabához hasonlóan – elmondta: Dunakeszi lakosai sportos és egészséges életet élnek, amit a vezetőség boldogan támogat.

DSCF0103

Fotók: Konkoly-Thege György

Előző cikkMúzeumbarátok klubja
Következő cikkA magyar költészet napját ünnepelték Dunakeszin