Elképesztő számok: idén szeptember végéig csaknem 5600 lakás gyulladt ki Magyarországon, 443 ember sérült meg, 58 emberen már nem lehetett segíteni. A lakástüzek áldozatainak átlagéletkora 64 év, a legfiatalabb 28, a legidősebb 102 éves volt. Leggyakrabban idős emberek válnak ilyen eset áldozatává, mert mire észlelik a tüzet, addigra már halálos mennyiségű füstöt lélegeztek be – olvasható a katasztrófavédelem honlapján.

Dunakeszi is volt belőle nem egy eset. A tűzoltók az égő épületekből összesen 310 embert mentettek ki. A lángok megfékezése átlagosan negyven percet vett igénybe. A leghosszabb beavatkozás tizenhárom órán át tartott: áprilisban egy pécsi társasház garázsában keletkezett tűz, a lángok pedig átterjedtek a garázs feletti lakásokra. A lakástüzek harmincnyolc százalékát tíz percen belül eloltották a tűzoltók. A háromnegyed év során keletkezett lakástüzek eloltásához összesen 3737 órára volt szükség, az égő épületekhez 11 183 tűzoltó jármű vonult. Az épületekben összesen 84 ezer négyzetméternyi terület égett le.

Nem mindegy, hogy kezd neki a fűtési szezonnak

704 alkalommal a kéményben keletkezett a tűz, de gyakori volt, hogy a konyhában, a hálóban, a tárolóban, vagy a nappaliban csaptak fel a lángok. A legtöbb lakástűz elektromos problémára, nyílt láng használatára, a fűtés hibáira, főzésre, vagy dohányzásra vezethető vissza. 255 épület oltásakor gázpalackok jelenléte nehezítette a beavatkozást.

Kiemelik, hogy “a legbiztonságosabb, ha úgy vágunk neki a fűtési szezonnak, hogy előtte egy szakember ellenőrizte a fűtőeszközünket, és egy kéményseprő megvizsgálta a kéményünket. Magánszemélyek számára ingyenes a kéményseprés, viszont a családi házakhoz előzetes időpont-egyeztetést követően megy ki a kéményseprő. Ezt a https://kemenysepres.katasztrofavedelem.hu/ oldalon, vagy a 1818-as hívószámon a 9-es és 1-es menüpontot kiválasztva lehet megtenni.”

(Főképünk illusztráció)

Előző cikkItt a várva várt lakótelepi piacnap
Következő cikkMegnéztük, hogy mégis milyen hely ez a Resti