A korábbiakhoz képest 60%-kal növelik meg a helyi buszjáratok számát Dunakeszin. Az önkormányzatnak köszönhetően ezzel nagymértékben nőnek a lakosság közlekedési lehetőségei.

helyi_buszjárat
Újdonságnak számít, hogy mostantól a tömegközlekedés működtetésének támogatásában az Auchan mellett részt vállal a TESCO – Global Áruházak Zrt. is, így a két Tescot összekötő buszjárat szintén a vonalhálózat részévé válik- olvasható a dunakeszi.hu oldalán. Ezzel együtt a menetrend is változik, amihez figyelembe vették a vasárnapi közlekedést és Révdülő területének bevonását. A helyi buszjáratok továbbra is ingyenesek a lakosság számára.

Dr. Thoma Csaba, a  közösségi közlekedésért felelős önkormányzati biztos a Dunakeszi Postnak elmondta: „A mostani menetrend 2013 óta van érvényben. Az azóta eltelt idő alatt szerzett tapasztalatok és a lakosság kérései alapján alakítottuk ki az új menetrendet, a Lakosságszolgálati osztály munkatársaival közösen. Igyekeztünk minden kérésnek eleget tenni. Elsősorban a járatok kapacitását növeltük, tehát a szolgáltatást, amit eddig egy autóbusz látott el, mostantól kettő végzi. A második autóbusz a Tescoval közös üzemeltetésű járat, melyet a városi lakosok is igénybe vehetnek, nem csak bevásárlási célokra. Ezen kívül a városnak új területeit is bevontuk a helyi közlekedésbe, ilyen például Révdülő. Eddig vasárnap nem volt helyi üzemeltetésű közlekedés, így most kialakítottunk egy vasárnapi menetrendet is. Fontos még, hogy erősítettük a csúcsidőszakokat, így többek között a reggeli időszakban több járat érhető el.”

A várhatóan februártól lép életbe a végleges menetrend, amely IDE kattintva érhető el.

(Fotó:dunakeszi.hu)

 

Előző cikkCAF-villamosokat szerelnek össze Dunakeszin
Következő cikkNovember havi ügyeleti beosztás