Péntek Enikő, a sztárfellépő közkívánatra érkezett Dunakeszire. A városban élők szavazták meg Enikőt, aki most először lépett fel a Mozdulj Dunakeszi! programsorozat keretében és keményen megdolgoztatta az edzésén résztvevők izmait.

A sztáredző saját módszert dolgozott ki. A ZONA típusú edzés intervall – gyors váltakozó intenzitású kardió mozgásforma – és funkcionális erősítő elemek meghatározott kombinációján alapul. Ez az edzéstípus nagyjából tíz perces blokkokra épülve testzónánként dolgoztatja meg az izomcsoportokat. ,

A ZONA kihozza a testedből a maximumot. Megtanít „szárnyalni”

– vallja Enikő.

A váltakozás segít abban, hogy az izmok maximális hatékonysággal dolgozzanak.

Mire az egyik izom kifáradna terhelésben, átváltunk a másikra, így az első kicsit pihenhet.

A hangsúly a fejlesztésen van, hiszen a blokkokra bontásnak köszönhetően – a gyakorlatok helyes kivitelezését és a fokozatosság elvét betartva, – minden alkalommal fejlődik az izomzat és ezáltal az állóképesség is.

A dunakesziek állóképessége évről évre fejlődik, hiszen idén már negyedik alkalommal rendezi meg a város a Mozdulj Dunakeszit!, amin egyre többen vesznek részt. Enikő elmondása szerint meg is lepődött azon, hogy milyen intenzitással végzik a gyakorlatokat a résztvevők.

Meglepődtem mennyire bírják az edzést!

Enikő közepes intenzitású edzéssel szokott készülni a szabadtéri fellépésekre, de erre most rá kellett erősítenie.

A helyiek elképesztő lelkesedéssel fogadták a sztáredzőt, aki lapunknak elárulta, hogy mennyire meglepődött azon, milyen aktív a város közösségi sportélete, mennyire megtetszett neki a Duna-part menti edzés, nagy örömmel fogadta el az önkormányzat meghívását, és jövőre is szívesen tartana edzést a Katonadombon.

 

Előző cikkGyaloglással nyitotta a napot az, aki vonattal akart Budapestre jutni
Következő cikkMa is lesz szabadtéri mese a gyerekeknek