Megtartották a Dunakeszi Diák Akadémia első foglalkozását. A kiválasztott növendékek számára a csapatépítés, ismerkedés volt az első részcél, a másik, hogy a fiatalok visszajelzést kapjanak saját kommunikációjukról.

A kommunikáció az alapja mindennek – ez volt a nyitókurzus előadásának a címe amelyet Herperger Babett, egy tanácsadó iroda tulajdonosa tartott a VOKE egyik termében. A fiatalok egyéni kommunikációjáról beszélgettek. Arról, hogy mit tudnak meg önmagukról és másokról, ha egyedien, de mégis rendezetten kommunikálnak a másikkal. Erre azért van szükség mert a diákakadémia bevallott célja, hogy segítse a résztvevőket a későbbi munkavállalásban is.

Majd szóba került Dunakeszi, mint város is. A fiataloktól visszajelzést kért ezzel kapcsolatban az előadó. Több kritikát is megfogalmaztak az akadémia tagjai.  Amit a legfontosabb fejlesztendő területnek látnak, az a Dunakeszi Applikáció. Sem formájában, sem tartalmában nem ragadja meg a figyelmüket, amit viszont kiemelkedőnek mondanak az a Dunakeszi Programiroda kommunikációja.

A diákakadémia folytatódik, olyan előadókkal, mint Azurák Csaba kommunikációs szakember, a TV2 volt hírigazgatója, jelenleg a Budapest Honvéd kommunikációs vezetője, Hossó Nikoletta, a Nemzetközi Protokoll Szervezetek Szövetségének elnöke, de ellátogat Dunakeszire Kulcsár Krisztián MOB-elnök is valamint előadást tart Kis-Simon Ildikó a Profession.hu mentáltrénere is.

 

Előző cikkTávozott a vezetőedző és néhány kulcsjátékos Dunakesziről
Következő cikkMagyar bajnoka van Dunakeszinek