A most következő ifjú hölgy alig pár évvel múlt harminc, mégis egy egyre csak bővülő fitneszvállalkozás tulajdonosa, amiből lehet, hamarosan több lábon álló birodalom lesz. Rendkívül sikeres, és nagyon fiatal, így sokaknak az juthat elsőre eszébe: csak megszületnie volt nehéz. Pedig ennél sokkalta de többről van szó, tessék csak figyelni, van mit tanulni tőle. Nemcsak munka van a teljesítménye mögött, hanem egy életfilozófia. Egy komplex gondolkodásmód, ami sikerhez vezető út receptje.
Hamarosan kezdetét veszi a Mozdulj Dunakeszi programsorozat, ahol friss, dunai levegőt szívva, a szabadban tornázhatunk szakavatott szakemberek vezetésével. A Dunakeszi Post pedig egy cikksorozatban szeretné bemutatni azokat a fitneszedzőket, akiknek a vezetésével formába lendülhetünk. A mostani ifjú hölgy Kutasi Kelly, egy energikus, vidám, ráadásul jó eszű edző, aki ösztönösen jól ismeri azt az életbölcseletet, miszerint mikor az élet citromot dob, csinálj belőle limonádét. Kelly elsőként a Dunakeszi Postnak mesélt a fantasztikus karrierjének buktatóiról, a nagy talpra állásokról, és bizony hallgatva őt, tisztán érződik, van mit tanulni a hölgytől, mert bizony néha tényleg a fejben dől el, vesztesek vagyunk, vagy győztessé leszünk. Persze sem a szótára, sem az életvitele, a gondolkodása, az érzésvilága nem nélkülöz olyan érzéseket, mint a hála, a felelősségvállalás önmagunkért és másokért, az alázat, a kemény munka, és még számtalan olyan kritérium, amit kevesen szeretnek felvállalni. Pedig sokszor éppen az alázat visz a csúcsra.
Mi az eredeti végzettsége?
A Testnevelési Egyetem Sportmenedzseri szakán szereztem a szakképesítésemet, ami egy nagyon jó elméleti alapot adott a mostani munkámhoz. Azonban emellett számtalan tanfolyamra jártam, melyek a fitnesz eszközspecifikus oldalát hozták közelebb. Néha el sem tudom dönteni, melyiknek volt nagyobb haszna. Bár úgy érzem, mindkettőnek, hiszen az egyik inkább elméleti képzés, a többi pedig nagyon gyakorlatorientált képzés, és mindkettőt jól kamatoztatom a szakmámban.
Olyannyira, hogy a sportolásból él. Emlékszik még a kezdetekre, hogy mikor kezdett el sporttal foglalkozni?
Szülői inspiráció hatására kezdtem el sportolni. Valójában nagyon eleven, mozgékony kislány voltam, a szüleim alig bírtak velem. Négy éves voltam, amikor úgy döntöttek, érdemes lenne azt a sok felesleges energiát valami hasznos dologba levezetnem, így találták ki, hogy beíratnak szertornára. Nagyon szerettem ezt a sportágat. Mégis aztán váltottunk.
Miért váltott, ha szerette?
Nos, ahogy fejlődésnek indult a testem, már körvonalazódott: sajnos túl magas leszek ahhoz, hogy ebben a sportágban sikeres legyek, egyszerűen nem felelt meg a testalkatom a kritériumoknak. A szüleimnek ezt jelezte is az edző. Hat éves voltam, amikor azt javasolta, vigyenek inkább balettozni, ott a vékony, nyúlánk lányok a sikeresek. Ekkor irattak be klasszikus balettre, és hát mondanom sem kell talán, ez a mozgásforma, mint legtöbb kislányt, engem is elbűvölt. Egészen 12 éves koromig balettoztam, ekkor viszont ismét más sportágat javasoltak nekem. Túl erős felépítésű voltam hozzá, így az atlétika felé irányítottak.
Ismét egy sport, amit abba kellett hagyni? Hogy nem ment el a kedve egy életre is akár?
Igazat megvallva, ezt a szüleim nagyon jól csinálták. Sosem mondták konkrétan, miért kell valamit abbahagyni. Mindig terelni próbáltak a figyelmemet: „mit szólnál hozzá, ha kipróbálnál egy másik sportágat?” Én már csak felnőtt fejjel raktam össze mozaikokból a történetet. Például azt, hogy a balett tanár egyre-másra nem hívott el, ha a többiek felléptek egy előadáson, mondván kilógnék a sorból. – Kelly ekkor elnevette magát – Akárhogy is szerettem volna, a tükörbe belenéztem, kétszer akkora voltam, mint a többi lány, képtelenség volt hattyúnak eladni, na. Ha meg kellene határozni, akkor leginkább atletikus testben élek. Viszont rendkívül hálás vagyok a szüleimnek, hiszen az ő hozzáállásukkal sosem jelentett igazán nagy törést egyik váltás sem. Persze, szomorú voltam, ha abba kellett volna hagyni egy-egy sportot, de mindig kitaláltak valami újat nekem.
Mi következett ezután?
Persze, hogy megpróbálkoztunk az atlétikával, ha már ilyen testbe születtem. Tehetséges is voltam benne, azonban egyáltalán nem kötött le. Monoton volt, semmi játékosság nem volt benne. Szerencsére hamar váltottunk, ezután jött az új szerelem, a kosárlabda. Magas voltam, kiskamaszként már 174 centiméter, a labdajáték kellően lekötötte a figyelmemet és fokozatosan egyre sikeresebb lettem benne. 12 éves korom óta folyamatosan játszottam, a szabadidőmben is kosárlabdáztam és volt olyan időszakom, amikor a kedvenc csapatom labdájával aludtam. Tagja lehettem volna egy válogatottnak is…
Mégsem kosaras lett…
Mindez egy balesetnek köszönhető. Annyira hirtelen nőttem meg, hogy a térdszalagjaim megnyúltak, az izmaim nem tartották eléggé a szalagokat. Sajnos az edzések során ezt nem vették figyelembe, amit a mai, edzői fejemmel már nem is értek miért… Mindenesetre elszakadt a térdszalagom, ugyan műteni nem kellett, a válogatottba való bekerülésemet megakadályozta, utána pedig megint egy másik sportágat kezdtem el. Ilyenkor már sosem lesz a régi, sokkal sérülékenyebb marad.
És ha jól sejtem, egy újabb álom tört össze… Azért ennyi idősen, ennyi kudarc, törés után már előfordul, hogy valakinek elmegy a kedve esetleg a profi sporttól. Ekkor sem fordult meg a fejében?
Megmondom őszintén, kifejezetten hálát adok a sorsnak, hogy mindez így alakult. E nélkül nem lehetnék az, aki most vagyok. A baleset miatt ugyanis kihagytam egy szezont, de amikor már lábadoztam ki ebből, az egyik barátnőm elhívott magával fitneszedzésre. Versenyre készült a csapata, az edző pedig mondta, ha gondolom, álljak be tornázni, azokat a gyakorlatokat csináljam csak, amit tudok, ne üljek ott és nézzem őket. Tökéletesen végeztem el elsőre a gyakorlatokat, amiket ők a versenyre tanultak, és hónapok óta gyakoroltak. Állt össze a mozaik. Hiszen hiába kellett otthagynom a szertornát és a balettet, a precíz, szofisztikált mozgások, a hajlékonyság, erő, dinamika, olyan mozdulatok, mint egy spárga vagy egy spicc, már annyira belémívódtak, hogy amikor ott tornáztam és figyelt az egyesület fineszedzője, az edzés végén félrehívott, hogy szeretne leigazolni a fitnesz versenyzői csapatába. Ez életem első fitneszórája volt, ráadásul még egy sérülés után voltam. De úgy tűnt, semmi nem volt hiába való, ami addig velem történt. Végre a puzzle összes darabja a helyére került. Hiszen ha bármelyik korábbi sportágban megfelel a testalkatom, ha nem ér egy sérülés, akkor ott maradok. Így pedig összes mozgásforma, amit addig tanultam a fitneszben állt össze eggyé.
Ha jól lehet sejteni, ismét versenyezni kezdett?
Így van, aktívan sportoltam, mint testépítés fitnesz versenyző egészen 19 éves koromig. Aztán a lelkesedésem kezdett alábbhagyni, rájöttem, hogy a napi 2 edzés, a súlyokkal való gyakorlatvégzés, az állandó lemondás az ételekről és a versenyeken való negatív tapasztalatok elszenvedése a kulisszák mögött zajló események miatt, ráébresztett arra, hogy én nem ezért kezdtem el sportolni, és nekem nem ez jelenti magát a sportot. Ráadásul éppen egy versenyre készültem már fél éve kitartóan, amikor cserbenhagyott minket az edzőnk és külföldre ment. Ekkor végleg úgy döntöttem, hogy a saját lábamra állok, és életemben először megszületett a döntés, abbahagytam a versenyszerű sportot.
Ez nagy döntés lehetett, hiszen az előző években semmi nem tántoríthatta el…
Mindehhez hozzátartozik, hogy az is elgondolkodtatott, ha ezt a versenyzői pályafutást folytatom, akkor vajon hány évig kell még az édesapáméknak támogatnia. A családnak hasznosabb tagja szerettem volna ennél lenni. Ekkor végeztem el a TFTI-n egy edzői tanfolyamot, miközben már alakformáló tornákat tartottam lányoknak, és egyre többet aerobikoztam, havi szinten, a saját óráimmal együtt úgy megközelítően 80 órát. Eközben volt energiám iskolába járni és képezni magamat, de néha még bulizni is. Majd pont amikor végeztem az iskolával, nagy szerencsém volt, akkor jött Magyarországra Amerika egyik legprofesszionálisabb edzőterem-láncolata, a Gold’s Gym, ahová kezdő zöldfülűként, jelentkeztem óratartónak és végül sikerült bekerülnöm. Nagyon nagy dolog volt, háromkörös felvételin kellett megfelelni. És az energiáim új értelmet nyertek.
Látták, mennyire lelkes vagyok, hogy milyen a munkabírásom, hogy mennyi alázat van bennem, hogy szorgalmas vagyok, ezért két év után már középvezető lettem, ekkor alig voltam 24 éves, de már 22 ember munkájáért feleltem.
26 évesen ismét előreléptem a ranglétrán, ügyvezető igazgató helyettesnek neveztek ki, és immár 40 emberért tartoztam felelősséggel. Mindez vonzó anyagi stabilitást is teremtett. Eközben pedig szakmai érdeklődésből és szerelemből elvállaltam, hogy egy kosárlabda egyesületnél erőnléti edző legyek. Mondanom sem kell, ütött a kontraszt. Hiszen napközben edzéseket tartottam, elvégeztem az irodai munkát egy tényleg csili-villi edzőteremben, ahol a takarítónő folyamatosan rendet tartott, és valami egészen elképesztő, profi felszerelésekkel dolgozhattunk mi edzők. Aztán a nap végén átmentem az egyesületbe, ahol egyrészt környezeti hiányosságok voltak, másrészt egyetlen eszköz állt rendelkezésre számomra: egy síp! – ekkor elnevette magát – Semmilyen eszköz nem volt az edzéshez. Nem vagyok feladós típus, így elkezdtem olyan gyakorlatokra koncentrálni csak és kizárólag, melyek saját testsúllyal végezhetőek. Korábban sosem volt ennyire eszköz nélküli órám, viszont a szükség nagyúr. Ám ha lehet mondani: szakmailag itt és ekkor világosodtam meg és jutottam közelebb a funkcionális edzések világába. És bejártuk az egyesület kosárcsapataival az országot és Európát.
Fiatal hölgy volt, rengeteget dolgozott. A magánéletére tudott időt szakítani?
Valóban sokat dolgoztam, tényleg zárt világokban, hol az edzőterem, hol az egyesület. Azonban munka közben megismerkedtem azzal a férfival, aki később a férjem is lett. Nem volt nehéz persze megismerkedni, hiszen ugyanannál az egyesületnél dolgoztunk.
Akkor lehet azt mondani, fiatalon ért révbe szakmailag és magánéletileg is?
Nos révbe csak látszólag értem. Ez a stabilnak hitt élet a válsággal együtt darabokra tört össze. 28 éves voltam, amikor a Gold’s Gymben azt a feladatot kaptam, hogy hívassam be a munkatársaimat az irodába, – több, mint negyven emberről van szó, – és közöljem velük egyenként: megszűnik a munkájuk. Recepcióstól a könyvelőkön át az edzőkig. Miután ezt megtettem, a legvégén én magam írtam alá a munkaviszony megszűnését. A cég kivonult az országból. Nagyon nehéz pillanatai voltak ezek az életemnek. Eközben a sportoktól is elvonták a támogatásokat és nem sokkal ezután az egyesülettől is el kellett jönnöm, illetve megszűnt az is. Pedig évek óta nem fizetett, eleve szerelemből csináltuk mindannyian, azonban a sportfinanszírozás annyira nehéz volt a válság ideje alatt, hogy még így is ellehetetlenült az egyesület. Még egy évig elmentem újra aerobic órákat tartani, személyi edzéseket és napi 4 órában szakmai vezetőnek egy rózsadombi fitneszterembe, azonban nyilván nehéz volt, hiszen korábban egy profi komplexum vezetője voltam. Végül fogytán volt a pénzem, és a lelkesedésem is. És persze, hogy minden kerek legyen, a férjemmel tönkrement a házasságunk, és beadtuk a válópert. Én pedig visszaköltöztem 28 évesen édesapámékhoz, a leánykori szobámba. Két út állt előttem: vagy elfogadom, hogy külföldre invitálnak, és folytatom ott az életemet, mint edző – amit nem annyira szerettem volna. Vagy kitalálok valamit. Tényleg nehéz és szomorú időszak volt. De utólag hálás vagyok azért, hogy így alakult, hiszen ha mindez nem így történik, a KELLYS sem létezne Márpedig most tényleg azt érzem, a helyemen vagyok.
Ahogy meséli, pedig ez aztán hullámvölgy volt a javából… Mégis hogy állt talpra?
Az utolsó filléremen úgy döntöttem, tovább küzdök. Dunakeszin találtam egy apró, 34 négyzetméteres kis helységet, amit kibéreltem, és a két kezemmel, magam hoztam helyre, emlékszem, még parketta sem volt benne. Kiírtam egy táblára: „Funkcionális edzések Kellyvel”. Jó, így utólag visszagondolva ez nagyon vicces, – neveti ismét el magát Kelly, – hiszen aki olvasta, nem feltétlenül tudta, mi az a funkcionális edzés, a Kelly név se mondott sokat, szerintem voltak, akik azt se tudták, fiú-e vagy lány, avagy valós személy-e? Esetleg magyar vagy nemzetközi származású lehet-e? De én ismét visszanyertem a lelkesedésem. Ebben az aprócska teremben kezdtem el órákat tartani. Ebből lett az első Kelly Stúdió.
Magam számláztam, takarítottam, tényleg egyszemélyes vállalkozás volt, és emellett még három állásom volt, hiszen már bejáratott termekben is tartottam órákat, hogy fent tudjam tartani a kis stúdiómat.
Aztán 5 hónap után eljött az idő, amikor már főállásban ebben a pici teremben tudtam tartani az edzéseket, sőt, egy másik edző is el tudott kezdeni mellettem dolgozni. És a lelkesedés vitt előre. Azóta minden évben költözködnünk kellett, annyian kezdtek jönni hozzánk, és egyre több edzőnek tudtam munkát adni. 3 évvel ezelőtt megváltoztattam a terem nevét és a logóját is, a Kelly Stúdióbol KELLYS Fitness Club lett, belőlem pedig egy sziluett maradt a logóban. Sokan írtak már rám, hogy hol van az s-betű előtt az aposztróf, de mi direkt így írjuk, ugyanis úgy birtokos jelző lenne, márpedig senki nem a tulajdonom, így pedig többes számot jelent az angol nyelvben. Azaz mi, a Kellyék vagyunk, nem pedig Kellyé. Néhány év alatt másodállásból lett egy főállás, és immár több, mint 2000 ember jár hozzánk edzeni és sok embernek adnak munkát a klubjaink, Dunakeszin már kettő van. Ők az én csapatom, akikért immár felelősséggel tartozom és nagyon szeretem őket.
Hol lehet ennek a növekedésnek a vége?
Nehéz megmondani, hiszen emellett is több lábon állok. Például oktatási jegyzetet írtam edzőknek és egy tanoda gyermekeinek mozgásanyagát is most véglegesítjük. Egy speciális edzőheveder, a BODYROPE nevű sporteszköz magyarországi mesteredzője és forgalmazója vagyok, nemrég pedig egy bio-életmód magazin magyarországi mutációjának főszerkesztője lettem.
És a magánélet?
A lehető legnagyobb rendben. Azóta rátaláltam a társamra, aki azóta már a férjem.
Ismét szakmabeli?
Most már az, de amikor megismertem, még távoli volt számára ez a világ. Persze tény, megint a munkámnak köszönhetem az ismeretséget. Úgy kezdődött a kapcsolatunk, hogy eljött hozzám személyi edzésre, és az első órán kijelentette: őt lehetetlen lefogyasztani, még senkinek sem sikerült. Csak annyit tudtam neki válaszolni: ’vigyázzon velem, mert én nagyon szeretem a kihívásokat!’. Aztán, sikerrel jártunk – minden tekintetben. Ez az egészségtudatos világ pedig annyira magával ragadta, hogy a párom a vállalkozásait felszámolta, hogy egy közös üzleti vállalkozást hozzunk létre. Persze azért nem edző lett.
Mivel foglalkoznak?
Egészséges ételek és italok forgalmazásával. Megint érdekes így belegondolva, hogy honnan jött ez az ötlet, ismét egy nehézségből. Különféle ételintoleranciával küzdök, és a férjem segített abban, hogy találjunk olyan egészséges termékeket, melyeket fogyaszthatok. Mikor megtaláltuk végre – persze külföldön, – akkor úgy döntöttünk, ez másoknak is hasznos lehet, így belevágtunk a termékek forgalmazásába. Ezekből egyébként viszünk kóstolót majd a Katonadombon tartandó Mozdulj Dunakeszire is, ahol lehetőség lesz ingyen megkóstolni azokat.
Apropó, Mozdulj Dunakeszi. Milyen órákat fog ott tartani, egyáltalán önnel lehet majd ott találkozni, vagy esetleg valamelyik munkatársa tartja?
Természetesen funkcionális edzésekkel várjuk az óráinkra kilátogatókat. A többes szám nem véletlen, az órákat én tartom, de minden alkalommal lesz mellettem egy-egy másik edző is a termünkből. Amit ígérhetek: az órák nem arról fognak szólni, hogy kiállunk egy színpadra ugrabugrálni, és azt nézhetik, akik kilátogatnak, vagy egy katonai kiképzés edzésterve készülne megszületni, itt azokra az emberekre fogunk figyelni, akik eljönnek, és mozogni szeretnének. Nekik szeretnénk abban segíteni, hogy jól csinálják a mozdulatsorokat, a sérüléseket is így kerülhetjük el. Szeretném megszerettetni és megértetni a közönséggel a rendszeres mozgás fontosságát és hatalmas örömét. Én már tudom, hogy a sport, nemcsak a testi fejlődésben segít. Kiváló a stressz levezetésére, a közösségbe való tartozás érzésére, gyermekeinknek példamutatásra és az egészségünk megőrzésére is. Amivel még készülök: jó hangulatú órák, saját testsúlyos edzés, törzsizom fejlesztő gyakorlatok, és egészségtudatos termékkóstolásokkal várunk mindenkit szeretettel.
Milyen napokon tartja ön az óráit?
Május 8-tól hétfőnként, 18:30-tól várom szeretettel a mozogni vágyókat.
Ha valaki pedig úgy dönt, hogy mielőtt elkezdődne a Mozdulj Dunakeszi! programsorozat, előtte már szeretné egy kicsit átmozgatni a testét, Kelly a következő videót javasolja:
[youtube height=”HEIGHT” width=”WIDTH”]https://www.youtube.com/watch?v=D68P1Yo8mvQ&feature=youtu.be[/youtube]
Végül egy utolsó, ám annál fontosabb kérdés. Ahogy így mesél az életéről, sok kudarcélményen, mélyponton van túl, és rengeteg megfeszített és fegyelmezett munka van a mostani teljesítménye mögött, mégis egy könnyed, laza, jó kedélyű, kiegyensúlyozott ember, pedig ilyenkor már tényleg sokan feladják, esetleg megkeserednek. Ön szerint ennek mi a titka?
Azt érzem, hogy a nehézségek személyiségfejlődéssel is jártak, és persze azt is, gondolom most már, a mai fejemmel, hogy semmi sem volt hiábavaló. De egyébként éppen nemrég kérdezte valaki, hogy mi a sikeremnek a titka. Csak azt tudtam mondani, hogy én sosem másokat néztem, sosem másokhoz hasonlítottam magam, mindig magamhoz képes szerettem volna többet, jobbat kihozni. Persze annyira figyelek azért, hogy követem a szakmát, és tudok örülni mások sikereinek. Ám mindemellett sokszor kizárom a külvilágot, mert szerintem a legfontosabb, hogy saját magunk fejlesztésével foglalkozzunk. Azt látom például, hogy sok kollégám fél megmutatni mondjuk egy új gyakorlatsort, hogy nehogy véletlenül valaki lemásolja. Én szeretem minden tudásomat továbbadni, azt érzem, ettől nem szegényebb, hanem gazdagabb leszek. És a szakmámból kifolyólag pedig mindig újabb és újabb kihívásokat keresek. Minden pillanatban gondolkodom valamin, amiről úgy gondolom, hogy előrébb visz. Abban hiszek, hogy nem lehet átlagos edző valaki ahhoz, hogy méltó legyen egy csapat vezetésére. Én pedig kellőképpen kilógtam mindig a sorból, de ez már egy másik beszélgetés témája lehetne…
Zárszóként pedig egy jó útravaló: ne feledjék tehát, mi a teendő, amikor citromot dob az élet….
