Meghonosodhat a műugrás Dunakeszin. Legalábbis az áll az idei költségvetés módosításában, hogy a városi sportegyesület 635 millió forintot kapott egy szabadtéri műugrótorony és medence fejlesztésére. Tuzson Bence államtitkár szerint a vizes világbajnokság után szükség lesz még egy helyre, ahol gyökeret verhet a műugrás.

Tuzson Bence
Tuzson Bence

Ez egy látványos olimpiai versenyszám, és jelenleg csak egyetlen mű- és toronyugrótorony van az országban – mondta a Dunakeszi Postnak Tuzson Bence. A 2017-es budapesti vizes világbajnokság megrendezése után is csak kettő olyan medence lesz, amelyben mű- és toronyugrást lehet tartani. Így a műugró szövetség számára, amelynek Tuzson Bence az elnöke, nem volt kérdés, hogy kell még egy bázis. Az államtitkár pedig ugye Dunakeszi és térségének országgyűlési képviselője, ráadásul Budapest is közel van.

A medencére és a hozzá tartozó toronyra félmilliárd forintot (áfával együtt 635 milliót) szán a kormány. Egyelőre egy 10×20 méteres medencéről és a hozzá tartozó felépítményről van szó, hiszen típustervről beszélhetünk. Az már egy másik kérdés, hogy Erdész Zoltán alpolgármester jobban örülne egy olyan, 25 méteres medencének, amelyben a szinkronúszók is gyakorolhatnának és utánpótlás vízilabda-mérkőzéseket is lehetne rendezni.

Télen sátortetőt kapna a létesítmény, amelynek költségét a műugrószövetség állná. Műszakilag ugyanis megoldható, hogy a tornyot csak részben fedné ez az alkalmatosság, magyarán a műugrók télen is tudnának edzeni és persze, ha tényleg 25-ös lenne a medence, akkor a pólósoknak is jutna vízfelület.

Mivel ez az összeg a december 20-ai Magyar Közlönyben jelent meg,  a város vezetői még gondolkodnak arról, hogy hol lehetne megépíteni ezt a speciális uszodát. Szerintünk a Repülőtéri úton épülő új iskola tűnik a legalkalmasabb helyszínnek, hiszen itt komoly sportcsarnok is megvalósul, így a kapcsolódó létesítményekre nem kellene költeni. Döntés azonban még nincs, így az sem világos, hogy mikorra készülne el Dunakeszi második uszodája, amely, Tuzson Bence szavai szerint, akár egy strand alapjai is lehetnének.

Előző cikkA Táblácska valamire nem alkalmas, vagy mégis?
Következő cikkKemény mínuszok szilveszterkor, de a bulin forró lesz a hangulat