Dióssi Csaba polgármester köszöntötte a várost a Dunakeszi Feszt záróestjén. Nemcsak a fesztivál szervezőinek munkáját köszönte meg, de a nyereménysorsolást is levezényelte.

DSC_0456

Az idén ötödik alkalommal megrendezett Dunakeszi Feszt egyik legfontosabb eseménye a Kistérségi 7próba – kezdte ünnepi köszöntőjét a színpadon Dióssi Csaba polgármester. Az első próbát, a sárkányhajó befutót pénteken tartották meg. Ezen Dunakeszi egy méterrel előzte meg Göd csapatát. Beszéde alatt a polgármester egy kupát tartott a kezében, amiről elmondta, hogy Dunakeszi nyerte a Kistérségi 7próbán – már negyedik alkalommal. Ezután Dióssi Csaba köszönetet mondott a Dunakeszi Feszt szervezőinek, fellépőinek, a város önkormányzatának, képviselőinek, a fesztivál szponzorainak és persze a vendégeknek.

DSC_0446 DSC_0445 DSC_0452

A polgármesteri köszöntő után nyereménysorsolás következett, ahol egy a szponzorok által felajánlott fitnessbérlet és egy kerékpár talált gazdára. Az előbbit Kiss Zoltán, a bringát pedig Szőcs László vitte haza boldogan.

DSC_0462 DSC_0472 DSC_0474

Előző cikkSzkanderverseny a Dunakeszi Feszten
Következő cikkKeresztes Ildikó a Dunakeszi Feszten