Ideiglenes javításokat végeztek a Radnóti gimnázium tornatermének katasztrofális állapotban lévő tetején. A szívességi munkát elvégző szakember szerint baráti alapon dolgoztak, mert egyértelmű, hogy százmilliós nagyságrendű munkákra volna szükség.

A legégetőbb hibákat próbáltuk megjavítani, ez a munka azonban szigorúan ideiglenes és arra lehet jó, hogy az özönvízszerű beázásokat elhárítsa – mondta az a vállalkozó, aki baráti alapon segített az iskolán. Azt kérte, ne említsük a cége nevét, mert ennyi idő alatt csak annyit tudtak szívességi alapon elvégezni, hogy legalább lehessen tanítani az épületben. Amúgy mint a suli volt diákja próbált segíteni.

Mint ismeretes a Radnóti gimnázium tornatermének teteje 2 és fél éve került siralmas állapotba. Az ősszel lényegében elúszott az egész tornacsarnok és már a közeli tantermek is veszélybe kerültek. Mindez azért, mert az önkormányzat kezeléséből kikerült iskola felújítását az állami cégek halogatják, holott elvben lenne rá pénz. Félmilliárdnál nagyobb munkáról beszélhetünk, ha elkezdődne. Egyelőre csak annyit tudni, hogy január elején lett volna egy műszaki bejárás, ahol a lehetséges kivitelezők terepszemlézhettek volna, de ennek az eredményéről sincs még hír. A Radnóti gimnázium kálváriájáról már tavaly ősszel is írtunk, de egyelőre csak erről a szívességi munkáról tudunk beszámolni.

Előző cikkElvezetik az esővizet, sávszűkítésre számítson!
Következő cikkKaranténba kerülnek a Kínából érkező gödi Samsung-dolgozók