A Krisztus Király Római Katolikus Általános Iskola megnyitja kapuit. Várják a leendő iskolásokat, családjaikat, és az érdeklődőket a szeptember elseji tanévnyitóra és az azt követő iskolaszentelésre.

A régi Szent István épülete még a felújítás előtt

Szombaton 10 órától tanévnyitó szentmisét tartanak a Szent Mihály templomban, azt követően kezdődik 11 órától a szentelési ünnepség az iskola előkertjében, ahol köszöntőt mond Tuzson Bence államtitkár, és Dióssi Csaba polgármester.

Az új iskola célja, hogy a településen és a környéken élők számára lehetővé tegye a katolikus nevelést, oktatást. Ugyanakkor, olyan családok jelentkezését is várják, akik nyitottak a katolikus értékekre. Két első, egy-egy második, harmadik és negyedik osztályt terveznek indítani most szeptembertől. A jelentkezőket folyamatosan várják. A későbbiekben, két párhuzamos osztállyal működő, nyolc évfolyamos általános iskolává szeretnék bővíteni az intézményt.

Deézsiné Telek Ágnes jobbra

A jelentkezettekkel minden esetben felvételi elbeszélgetésen ismerkednek meg leendő tanáraik és az iskola vezetője, Deézsiné Telek Ágnes. Elmondása szerint, a gyerekeknek nem kell izgulni a felvételi miatt, ahová családjaik is elkísérhetik őket, az iskola munkatársai pedig játékokkal készülnek.

Fontos az együttműködés a család és az iskola között

– mondta az igazgatónő a Postnak. Az iskola a szülők számára kölcsönös bizalmon és kötődésen alapuló együttműködést, a gyerekek számára pedig a tanulás részeként, sok mozgást, éneket, játékot ígér.

Az iskola munkáját, a Josef Kentenich nevéhez fűződő, organikus pedagógiára építi. Kentenich atyja több évtizeden keresztül maga is tanított, kutatta és összegezte saját és más tanítók pedagógia munkáját. A hatékony tanítás alapja, hogy a nevelő felismerje, a tanuló az adott életkorban mire a legfogékonyabb, legnyitottabb, és ennek megfelelően biztosítsa számára a belső érzelmi és értelmi növekedést.

Deézsiné Telek Ágnes tájékoztatta az érdeklődőket, hogy a hagyományos értékrendre alapozott nevelés mellett, korszerű módszereket is alkalmaznak az oktatásban, így például, az angol nyelv tanítását élményszerű, beszédmegértésen alapuló, QLL módszerrel fogják a gyerekek elsajátítani.

A Veni Vidi Vici Alapítványtól érkező, halmozottan sérült gyerekek, jelenleg 4 fő, külön osztályként fognak tanulni, de az intézménybe integráltan, azaz részt vesznek az iskolai programokon, rendezvényeken.

Ez nagyon jó kezdeményezés, segíti a gyerekek szociális érzékenyítését – mesélte az igazgatónő. A tanítás első hetén szakemberek tartanak felkészítést az iskola tanulóinak arról, hogyan kell viszonyulni, közeledni a sérült gyerekekhez.

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk itt, az új alapítású iskola intézménye, ami a Szent István helyén nyílik meg, régebbi hagyományokkal rendelkezik, mivel eredetileg is a római katolikus egyház tulajdona volt. A régi iskolaépület felújítása, Tuzson Bence országgyűlési képviselő közbenjárásának köszönhetően 1,3 milliárd forintos központi támogatást kapott, amihez még a Váci Egyházmegye is jelentős összeggel hozzájárult.

A felújítási munkálatoknak köszönhetően, első ütemben a főépület készült el, így most 8 tanteremmel kezdi meg működését az iskola. A következő tanévben felújítják a régi tornaépületet, amiben ebédlőt alakítanak ki és osztálytermeket, ezt követően pedig új szárnnyal bővítik az intézményt, ami egy szabványos tornateremnek fog helyet adni, ennek az elkészülése legkorábban 2019. decemberére várható – mondta Deézsiné Telek Ágnes.

 

 

Előző cikkSegítik az iskolakezdést
Következő cikkMi lesz itt szeptember 3-án, avagy hol tart az M2-es építése