A dunakeszi ellenzék, öt párt és egy mozgalom közös jelöltet indít Dióssi Csaba ellen az őszi polgármester-választáson. Abban is megállapodtak, hogy az ötvenezer lakosú Pest megyei város mind a tíz körzetében közös képviselőjelölt indul majd.

A fotó Gerner Péter nyilvános Facebook-oldaláról származik

Függetlennek mondja magát, de 6 politikai szervezet jelöltjeként indul az őszi polgármester-választáson  Gerner Péter. Az eddig főleg a Facebookon és interjúkban politizáló jelölt a 2018-as választáson (korábban 2014-et írtunk, elnézést) az LMP helyi választási bizottsági delegáltja volt. A párt a mostani uniós szavazáson 2,18 százalékot szerzett. A vasárnapi bemutatkozón azt emelte ki, hogy “sikerült a város érdekeit szem előtt tartva az ellentétes politikai nézeteket háttérbe szorítani”.

Városfejlesztési koncepciójuk összeállításához a következő hetekben a pártok képviselői felkeresik a városban élőket, hogy az ő véleményük szerint alakítsák ki a végleges programot – közölte Gerner Péter.

Gerner Péter az MTI-nek azt mondta, hogy informatikusként, menedzserként a vállalkozásában kellő tapasztalatra tett szert ahhoz, hogy a várost sikerrel tudja vezetni, ha elnyeri a választók bizalmát.

A sajtótájékoztatón, az előzetes meghívó szerint Gerner Péteren kívül Bilinszky Ádám, az MSZP dunakeszi elnöke, Lengyel Szilvia, az LMP Pest-Északkelet Területi Szervezet elnökségi tagja, Rónai Sándor, a DK dunakeszi elnöke, Vajda Viktória, a Momentum Mozgalom helyi szervezeti vezetője, Varga Zoltán Péter, a Jobbik dunakeszi elnöke és Kohut Ákos, a Mindenki Magyarországa Mozgalom Pest megyei koordinátora vett részt.

Az önkormányzati választást 219 őszén, várhatóan októberben tartják majd.

Előző cikkNehéz helyzetű gyerekeket támogatnak
Következő cikk200 milliós támogatás a kerékpárútra