Másodszor voltak edzőtáborozni a dunakeszi kosárlabdás lányok a balatoni városi üdülőben. 8 napot töltöttek ott, napi három edzéssel. Vezető edzőjük, Ibrányi Márta küldött a Postnak beszámolót.

Reggel 7 órakor a strand területén futással indítottunk, utána reggeli, majd 9 órától csoportokban forgó rendszerben tartottuk az edzéseket. Délelőtti edzések: labdás edzés teremben, erősítés az üdülő árnyas fái alatt és úszás a Balatonban – sorolta egy lendülettel Ibrányi Márta és ezzel még bőven nem volt vége a 41 dunakeszi kosárlabdás lány napi programjának. Az edzések után szabadidős program volt, leginkább pancsolás, de aztán jött a délután.

Ebéd után csendes pihenő volt, hogy megfelelően regenerálódjanak a délutáni foglalkozásokra, ahol szintén forgóban dolgoztak a gyerekek. Itt erősítés, homok pályán futó és egyéb gyakorlatok voltak, valamint változatosságnak ismét vizes foglalkozás úszódeszkával, ami szintén erősítő jellegű volt.

[fbvideo link=”https://www.facebook.com/dunakeszipost/videos/350768499164853/?t=1″ width=”500″ height=”400″ onlyvideo=”1″]

 

Voltak különleges edzések is, mint víziaerobik és bokszedzés, ezek a délutáni foglalkozásokat tették változatosabbá. Akinek volt még ereje, és ezeknek a fiataloknak mindig van, ismét szabad foglalkozás következett, amelyben a balatoni fürdőzés játszotta a főszerepet.

Az üdülő persze nem minden speciális gyakorlat elvégzésének tudott otthont adni. A Kiscicák kosártermet béreltek a közelben, valamint a homokos pályát is máshol, bérleményként találták meg. A versenysport nem csak az “érezzük magunkat jól” szemléletről szól, hanem az eredmények érdekében a kemény munkáról is.

A táborunkat támogatta az önkormányzat, hiszen kedvezményes költséggel kaptuk meg az utazáshoz a városi buszt, a terembérlésnél felhasználtuk a kosarasoknak juttatott éves támogatás nagy részét, valamint nagyon kedves gesztusként, minden gyerek kapott a tábort megörökített csapatképet – írta Ibrányi Márta amikor a költségek iránt érdeklődtünk.

Ami a gyerekek kiadását illeti számukra a 7 éjszaka, napi négyszer étkezés, az edzők jelképes tiszteletdíja és a terembérlet

35000 forintból jött ki,

ezt egészítette ki  a 2. számú DSE a sporttábori támogatásából 2000 Ft/fő összeggel. A gyerekekkel egyébként 4 edző foglalkozott: Ibrányi Márta, Szabó Ferenc, Szabó Panni és Udvardi Sarolta.

Ibrányi Márta, aki az egyik csapatával az előző szezonban diákolimpiai bajnokságot nyert így összegzett: Nagyon jó körülmények között (edzések helyszíne, színvonalas szállás, étkezés) tudtuk elkezdeni az alapozást a következő idényre. Szeretnék köszönetet mondani a gyerekek nevében is dunakeszi önkormányzatnak és a sportigazgatóságnak, hogy ismét lehetőség volt igénybe venni a városi üdülőt és a táborozáshoz nyújtott anyagi támogatás is jól jött.

A Kiscicák a következő két hétben sem pihennek, a Széchenyi István Általános Iskola Posta utcai részében napközis rendszerben folyik tovább a felkészülés a 2019/20-as idényre.

Előző cikkKerül a járda, maradnak a Klapka utcai fák
Következő cikkAugusztus 20. a legkülönlegesebb magyar ünnep