A 20. másfél napos sportprogramot tartották a hétvégén a Széchenyi iskolában. 2000-ben indult a 2000 perc mozgás, amely most már a 2019. percnél tart. A sportmaraton alapítója, főszervezője, Ibrányi Márta, vele beszélgettünk.
Emlékszel még az elsőre? Elnézést, hogy tegeződünk, de lányaink 12 éven át egy kosárlabdacsapatban játszottak és lettek magyar bajnokok, tehát jól ismerjük egymást.
Igen, a Csata DSE-ben kétszer nyerték meg, Panni és Laura, az országos bajnokságot, de vissza kérdésedhez. Az elsőben csak kosárlabda és foci volt. A végére hullafáradtak voltak a csapatok. Az fiatalok és főleg a szülők azonban így is megszerették, sőt más sportágak képviselői is jelentkeztek. Így lett aztán korfball, röplabda és tavaly már aerobik is. Megjegyzem, talán ez a legnépszerűbb program.
Miért csinálod, hiszen 2016-ban nyugdíjba mentél, most mégis a suli testnevelő tanári szobájában beszélgetünk?
Ez elvetemültség részemről, de ha úgy tetszik, nem tudnék meglenni nélküle. Ennek a programnak nincs bevétele, egyszerűen szeretem, ha az emberek mozognak, sportolnak. Csillog a gyerek szem, hogy jót játszottam, a szülő pedig a végén megköszöni a közös mozgást.
Ez miért jó? Otthon is lehet játszani.
Népszerűsítjük a mozgást, de van ennek egy fontosabb üzenete is. Együtt van mondjuk apa és lánya. A szülő pedig látja, hogy milyen ügyes a gyermeke. Érzékeli, ha drukkol mondjuk neki a kosárlabdameccsen, mennyire nehéz dolgokat csinál meg a gyerkőc és, ha elront a dobást, akkor nem arról van szó, hogy ügyetlen volna. Ez a közös sportolás a szülők épülését is szolgálja.
Ha már a kosárlabdát említetted, neked van egy iskolai csapatod, ezt sem engedted el 2016 után. Miért?
Mert minden évben örömmel jövök új és új csapatot építeni. Az elsőtől nyolcadikos korukig foglalkozom velük. Járunk diákolimpiákra, ott többnyire bejutunk az országos döntőbe.
Ti iskolai csapat vagytok, miért nem igazi profik?
A csapatom többsége nagyon jó tanuló. Ők a tanulás mellett sportolnak és nem fordítva. Heti három edzés fér bele az idejükbe. Ennek ellenére serdülőben országos bajnokságban szerepelünk és ott már vertünk meg úgy mond “profi” akadémiákat.
Mit szól ilyenkor az ellenfél?
Eleinte lekezeltek bennünket, de hamar rájönnek, hogy jók vagyunk. Tényleg csak annyiban különbözünk tőlük, amennyiben a profik többet gyakorolnak és mondjuk a dobásbiztonságuk jobb. Bevallom, mi is léptünk egyet előre. A Dunakeszi Kiscicák már Göd-Dunakeszi Kiscicák néven játszanak, így tudtunk kilépni országos színtérre. Ennek az az értelme, hogy edzéseink egy részét szabályos pályán, Gödön tartjuk.
Van két unokád, a 98 szoros válogatott, legidősebb lányodtól. Sportos szemmel nézed őket?
Elsősorban nagymamaként tekintek rájuk, bár Emma volt nálam előkészítőn és Újpesten már egy kisebb csapatban játszik. Egyszerűen azért ott, mert oda jár majd iskolába. Az edzője azt mondja, hogy nagyon ügyes. Emma azonban nagyon pici, mint egy balerina, így alkatilag nem biztos, hogy elég lesz a profi játékra, de ki tudja. Meglátjuk.
