A Nyugati pályaudvar teljes tetőszerkezete felújításának részeként, újabb fontos elemet, a csarnok 13-es vágánya melletti toronytetőt is a helyére emelték. Megkezdődött 18 darab emeletes pénztárkonténer telepítése is. Ezek, a munkák ideje alatt, az állomási pénztárak helyett, várhatóan január közepétől vehetők igénybe a Kormányablak mögötti területen.

A Nyugati pályaudvar teljes, mintegy 8200 négyzetméteres tetőszerkezete felújításának részeként, újabb fontos mérföldkő, hogy a csarnok ősszel a helyére került, bal oldali tornyát követően már a jobb oldalon is helyére emelték a 19 méter magas párkány fölé magasodó tornyot.

A Teréz körút felől jó ütemben halad a tetőszerkezet üvegezése, a tetőhéjazat átszellőztetett korcolt, előpatinásított titáncink lemezes fedése, továbbá a díszműbádogos elemek elhelyezése.

A csarnok felújításán túl, a MÁV 2021. június 19. és július 17. között további korszerűsítéseket, felújításokat végez, hogy színvonalasabb, komfortosabb, tisztább környezet és modernebb utastájékoztató-rendszer fogadja az utazóközönséget a nyár végi újranyitáskor. A Teréz körút felől rámpa segítségével akadálymentesen lesznek megközelíthetők a pénztárak, a MÁV-START pedig 2021-ben összesen 27 jegykiadó automatát telepít a pályaudvarra.

Fotó: MÁV

Előző cikkRendőr helyett lakótársi felelősség – interjú Dunakeszi környezetvédelméről
Következő cikkTeniszcsarnok tenné halhatatlanná Bogyó Lászlót