A magyar költészet napja idén sem múlik el különleges programok nélkül Dunakeszin. A Kölcsey Ferenc Városi Könyvtár több helyszínen és változatos formában igyekszik közelebb hozni a verseket a város lakóihoz – akár egy rövid, ötperces betérés erejéig, akár egy hosszabb, elmélyültebb élmény formájában.
Figyelem, az esemény már 10-én elkezdődik: 10 és 18 óra között a központi és a fiókkönyvtárban is várják az érdeklődőket, míg április 11-én, szombaton 9 és 13 óra között a központi könyvtárban folytatódnak a programok. A szervezők hangsúlyozzák: nem szükséges fejből tudni a klasszikusokat – a lényeg az élmény és a találkozás a költészettel.
Vers kézbe, fülbe, szívbe
A látogatók többféle módon is találkozhatnak a versekkel. A könyvtárban felállított versautomatákból bárki húzhat magának egy-egy költeményt, legyen szó felnőttről vagy gyerekről. Emellett különleges vakrandi is várja az olvasókat: becsomagolt könyvek közül lehet választani, amelyeket csak néhány hangulatkeltő szó vagy mondat jellemez.
Azoknak, akik inkább hallgatnák a verseket, a központi könyvtárban kialakított “vers + zene sarok” kínál kikapcsolódást, ahol megzenésített költemények csendülnek fel magyar költők tollából.
Versvonal: költészet házhoz szállítva
Az idei program egyik legizgalmasabb eleme a versvonal-szolgáltatás. Ennek keretében dunakeszi felnőttek és gyerekek telefonon keresztül olvasnak fel verseket az érdeklődőknek, de akár ajándékba is küldhető egy-egy költemény.
Szeretne egy verset? Regisztráljon a versvonalra, hallgasson verset, vagy lepjen meg vele valakit!
https://forms.gle/qrNtXRy2KbWM1jRv6
Az űrlap kitöltése után a választott – vagy akár meglepetésként kért – vers házhoz érkezik. A szervezők arra kérik az érdeklődőket, hogy pontos adatokkal segítsék a gördülékeny lebonyolítást, hogy minél több emberhez eljuthasson egy kis költészet.
Közösségi élmények online és offline
A programkínálat itt nem ér véget: a könyvtár versmozaikkal és közösségi versírással is készül, így a látogatók aktív részesei is lehetnek az alkotásnak. Azok sem maradnak ki, akik személyesen nem tudnak jelen lenni – számukra a könyvtár online felületein kínálnak tartalmakat.
Érdemes lesz egész nap figyelni a könyvtár Facebook-oldalát és honlapját, ahol további meglepetések és friss tartalmak várhatóak.
A költészet napja jó alkalom arra, hogy akár csak néhány percre is kiszakadjunk a hétköznapokból.



















