Felejtsük el az órákig tartó, egyhelyben ülős irodalmi esteket: a Kölcsey Ferenc Városi Könyvtár idén teljesen új alapokra helyezte a magyar költészet napját. Kerekes Dóra és csapata egy olyan koncepcióval állt elő, amely a rohanó hétköznapokhoz igazodva kínál gyors, mégis tartalmas irodalmi élményt az érdeklődőknek. Mi is kipróbáltuk, mutatjuk, miket láttunk.
A „Van 5 perced egy versre?” elnevezésű programsorozat egy egyszerű, mégis találó felismerésből született: ma már sokan nem tudnak vagy nem akarnak hosszabb időt egyhelyben tölteni, ugyanakkor nyitottak a rövidebb, intenzív kulturális élményekre. A kezdeményezés lényege éppen ezért az volt, hogy akár néhány perc alatt is bárki közelebb kerülhessen a költészethez.
Ahogyan beléptünk az ajtón, a közösségi versírás transzparensei fogadtak. Három témában kínáltak versírási lehetősget mindenkinek.
A programkínálatot úgy alakították ki, hogy minden korosztály megtalálja a saját tempójának megfelelő elfoglaltságot. A gyerekkönyvtárban és a felnőtt részlegen egyaránt interaktív, játékos elemek várták a látogatókat: az óvodásokat képkirakós versmozaik, az iskolásokat verssor-összerakó feladat, illetve verskvíz szólította meg, amelyet online formában is elérhetővé tettek. Nagy érdeklődést váltott ki a gyerekeknek és fiataloknak szóló versekkel feltöltött versautomata is.
A felnőttek számára is számos újdonsággal készültek a szervezők. Kiemelkedő népszerűségnek örvendett a Vakrandi egy könyvvel program, amely során a látogatók becsomagolt kötetek közül választhattak, csupán néhány kulcsszó alapján (ezt a gyerekek is élvezhették, de náluk – a kulcsszavak mellett – korosztályi megjelölés is szerepelt). A játékos kölcsönzési forma újfajta olvasói élményt kínált, és sokakat ösztönzött arra, hogy megszokott preferenciáikon túl is válogassanak.
A könyvtár szinte minden szeglete megtelt élettel: a felnőtt részlegen is volt versautomata és vakrandi egy könyvvel, de versmozaikot is rakhattak ki az érdeklődők. A Vers + Zene sarok nyugodt, elmélyülésre alkalmas környezetet biztosított, ahol megzenésített verseket hallgathattak a látogatók.
Az esemény egyik legkülönlegesebb eleme a Versvonal volt. Ennek keretében az érdeklődők nemcsak maguknak, hanem ismerőseiknek is kérhettek verset, amelyet dunakeszi gyermek és felnőtt előadók telefonon keresztül olvastak fel – személyes és meglepő irodalmi élményt nyújtva ezzel. Mi is kipróbáltuk, és a hívás valóban megérkezett – köszönjük!
Az épületbe érkezőknek, de az amellett elhaladóknak is idézetekkel kedveskedtek a könyvtárosok, bizonyítva, hogy akár 5 percnél kevesebb időt is érdemes eltölteni egy verssel.
A rendezvényen feladatokat megoldó gyerekek és felnőttek közül is sorsolunk, akik könyvjutalmat, illetve a felnőttek közül többen az éves tagsági díj elengedését nyerhetik meg.
A szervezők – élükön Kerekes Dórával – egy olyan eseményt hoztak létre, amely bebizonyította: a költészet ma is lehet interaktív, közösségépítő és könnyen befogadható. A kezdeményezés sikere azt mutatja, hogy akár öt perc is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki kiszakadjon a hétköznapokból, és egy rövid, mégis maradandó irodalmi élménnyel gazdagodjon.



















