A jelek szerint megtartják a szóbeli vizsgákat az idei érettségin. Közben felelevenítettek egy petíciót, amelyben a kovid miatti oktatási nehézségekre hivatkozva a szóbeli vizsga meg nem tartását kérik. Cikkünk végén kíváncsiak vagyunk a véleményére.

2021-ben és 2020-ban a koronavírus-járvány miatt csak írásban vizsgáztak a végzős középiskolások, idén azonban visszaállhat a korábbi vizsgarend írja az Eduline. Legalábbis ilyen értelmű választ kaptak az oktatási hivataltól: “Jelenleg nincsenek érvényben rendkívüli szabályok az érettségi vizsgákra.” – kapták válaszul az erre vonatkozó kérdésükre.

Közben petíció indult azért, hogy idén se tartsák meg a szóbeli érettségiket. Az aláírásgyűjtést az év elején indította egy végzős osztály, eddig 12 ezer aláírást gyűjtöttek. 

A petíciót jegyző diákok azzal érvelnek, hogy a tavaly érettségizők pont annyi ideig tanultak otthonról, online, mint az idei végzősök, mégsem kellett szóban is vizsgázniuk. 

A közösségi oldalakon több véleményvezér is taglalja az ügyet. Túl a politikai felhangon a hozzászólók nehezen egyeznek meg arról, hogy a szóbeli a gyengébbeket segíti, vagy pont ellenkezőleg, a jobbakat húzza le.

Kíváncsiak vagyunk, hogy a Post olvasói mit gondolnak a szóbeli érettségi vizsga megtartásáról. Mi úgy gondoljuk, hogy a szóbeli megmérettetés egyrészt segítség egy elrontott írásbeli után, másrészt a 21. században fontos a kommunikációs készség felmérése is, erre is alkalmas a szóbeli. De nem akarjuk érdemben befolyásolni önt, szavazzon!

Tartsanak szóbeli érettségit az idén?

Előző cikkNagy változás jön, ha Budapestre utazik
Következő cikkHatalmas drogtanya Dunakeszin, egy lakásból árulták a kábítószert