Mint arról korábban beszámoltunk, lázas építkezés zajlik Dunakeszi déli körforgalmánál. Egy új gyorsétterem nyílik. Érdeklődtünk a Burger Kingnél, hogy mikorra várható a nyitás, pár napig kitérő választ kaptunk, most azonban részletekkel szolgálhatunk.

Jelen állás szerint a nyári időszakban már tudjuk fogadni a dunakeszi, illetve a környékbeli vendégeket. Pontosabb időponttal a későbbiekben tudunk majd szolgálni, igyekszünk 45. Burger King éttermünkben is minél hamarabb megmutatni, hogy milyen a tűzön grillezett, frissen készített, klasszikus Whopper® szendvicsünk, legendás kiszolgálással párosítva – írta a Postnak a cég képviseletében a The Fusion Group.

Az étterem megközelíthetősége a Pallag utca felől lesz, tehát nem a 2-es útról. A Bársony Kristóf által aláírt e-mailben kitérnek arra is, hogy mindenben követik majd az aktuális járványelőírásokat is. Éppen ezért szívélyesen ajánlják applikációjukat is.

Rákérdeztünk, hogy mi szólt Dunakeszi mellett? A szokásos marketingszövegből az is kihámozható, hogy szerepet játszott ebben Budapest közelsége és az, hogy

Dunakeszi folyamatosan bővül, fejlődik.

Éppen ezért a “hálózatuk szempontjából átlag feletti forgalmat remélnek Dunakeszin”, hiszen több felmérés igazolta azt, hogy a helyszín megfelelő egy drive étterem kialakítására.

Fontos szempont volt a döntésnél az új kerékpárút is. Ahogy írják, elképzeléseiket bemutatták a város vezetésének is, akik a kezdetektől fogva támogatták terveiket, ezen egyeztetések során ismerték meg az EuroVelo 6 kerékpárút terveit is. Bíznak benne, hogy az étterem az itt elhaladó kerékpárosok számára is nyújthat egy megállópontot. Ezen felül, többi egységükhöz hasonlóan, itt is terveznek vásárlóik kedvében járni azzal, hogy lehetőséget biztosítanak számukra házhozszállítással történő rendelésre is.

Az anyagiakra is rákérdeztünk, eszerint nagyjából 600 milliós beruházról van szó, de ez a szám még nem végleges.

Elmegy majd a nyáron nyíló dunakeszi Burger Kingbe?