Első alkalommal parkoltak be a Katonadombra a veterán járgányok. A forgatagban nem csak autókat csodálhattak meg az érdeklődők, hanem retró slágerek, ételek, italok között kapcsolódhattak ki.
kép5
A Katonadombhoz vezető Liget utcában egymás után gurulnak a dombra az oldtimerek. Különleges kipufogóhangjuk ott már a Let’s twist again dallamával keveredik. Mikor megérkezem a felújított szabadidőparkba, a mellettem sétáló néni egy Trabantra mutogat és ezt magyarázza az unokájának:

látod, fiam, ilyenünk volt harminc éve.

Igen, itt magasan mérik a korhatárt, persze csak az autókét: a legfiatalabb kiállított példány harminc éves.

Mi történhet egy autóval harminc év alatt? Például megtehet száznegyvenhatezer kilométert. Németh József Volvójának első tulajdonosa harminc évvel ezelőtt indult el Dunakesziről a kocsival, húsz év után adta el Józsefnek, aki visszajött vele a városba. A büszke tulaj még további harminc évig szeretné használni az autót.kép1Kérésemre felnyitja a motorháztetőt, s azért, hogy mindenki csodájára járhasson a halhatatlan motornak, nyitva hagyja. Ám nem mindenki tudná ezt ilyen egyszerűen kivitelezni, például Kovács Zoltán sem, egyike azoknak, akik dekorációs felületként tekintenek a járműre.kép3Zoltán autója nem csak a kora miatt relikvia, hanem azért is, mert filmforgatási kellék gyanánt használták sok évig, például

az egyik filmben főgengsztert alakító Kamarás Ivánt is ebben a kocsiban kapták el.

Ennek nyomait egy gyengébb golyózápor őrzi az autó oldalán.kép2Nagyon meg szoktak nézni, ráadásul az orosz felségjelzés is kint van hátul. Szerintem azt hiszik az emberek, hogy ezek igazi lövések – meséli Zoltán.

Orosz autóból pedig nem egy van: Kóti Zoltán 49 éves Csajkáját nem használhatta akárki régebben, hiszen kereskedelmi forgalomba sem kerülhetett, csupán kormánytisztviselők járhattak vele. A rendszerváltáskor lett a család kincse a kocsi.

Farkas Ferencné műgyűjtő szenvedélye még csak két éve kezdődött, de mióta megvette a 77-es Audiját, családtagként gondol rá. Letakarva őrzi otthon és csak különleges alkalmakkor ül be a volán mögé.

IMG_8957A hölgy gyakorlottan pózol autója mellett, különösen jól mutat az Audis varrás a lábszárán.

Pár perccel később Laczkovszky Ádám bebizonyítja, hogy nem csupán csinos nőkkel lehet reklámozni verdákat.kép61975-ös Skodáját szokta használni a hétköznapokban is, de van egy másik kocsija, mint mondja, az a “rohangálós kocsi”.

Nagy feltűnést keltett Csombó Tamás 78-as Zaporozsece is: a kosárfonó család nem csak autóját, hanem mesterségét is kihozta a találkozóra.

kép7Sőt, arra hivatkozva, hogy szeret retró hangulatot teremteni maga körül, barátait és ismerőseit old school uzsonnával várta. A kérdésre, hogy a zsűrit is megkínálja-e teával, azt válaszolta, hogy nekik még kávét is főz.IMG_8979

A Katonadombon lassan már nem marad talpalatnyi hely sem: hol kocsik állnak, hol nézelődők sétálnak. Szlávik Csaba főszervező szerint minden megvalósul, amit terveztek:

az emberek egy kicsit visszarepülhetnek az időben, látni az arcukon a boldogságot, hiszen kötik a gyermekkorukhoz vagy a szüleik fiatalkorához ezeket az autókat.

Konta Leventét, a fiatal, de annál lelkesebb kisfiút az édesapja hozta ki a találkozóra, ám nagypapájának köszönheti, hogy alig hat évesen szinte az összes autómárkát ismeri. Azt mondja, ha most elhajthatna egy járgánnyal, akkor a kék cabriót választaná.KÉP8Wágner Flóra a barátját kísérte el, de számára is izgalmas ez a világ, mindig is érdekelte a múlt, hogy mi honnan ered.kép11

Közeledik a közönségdíjas eredményhirdetés, Dióssi Csaba polgármester is megérkezik, ő adja át a díjakat.

– Ez a program egyértelműen színesíti a közösségi életet. Igyekszünk minél több embert megszólítani és kihozni a szabadba.

Ez egy jó alkalom, hogy az emberek közösségbe kerüljenek, beszélgessenek egymással.

Ez a program abszolút telitalálat, ez az első ilyen rendezvény, de óriási az érdeklődés. – mondja a polgármester. Arra a hiányosan feltett kérdésemre pedig, miszerint van-e kedvenc autója, mosolyogva felel: Igen, az összes eddigi autómat szerettem, mindegy, hogy Trabant volt vagy Peugeot. Majd hozzátette, hogy természetesen a Katonadombon kiállított járművek közül is van favorit: egy Ford Mustang.

Mielőtt indulnék, felkeresem a közönségdíjat nyert Tóth Ferencet és a 71-es évjáratú Pannóniáját. A motor régi vágya volt, ha törik, ha szakad akart egyet. – Egy feltétele volt annak, hogy megvegyem: hogy beinduljon. Hát nem beindult?!  – a kétkerekű egyébként tegnap készült el, így hirtelen hozta a szerencsét.kép14

A Katonadombon egyre nagyobb a nyüzsgés, többen már az ötórai szakmai díjkiosztóról beszélnek, no meg a tomboláról, ahol egy valódi oldtimer a tét. Újra összetalálkozom a nénivel a Trabant mellett, és elcsípek egy utolsó mondatfoszlányt: azért, fiam, jó ez a Katonadomb.

 

Előző cikkLoptak a tinédzserek, az egyikük előzetesben van
Következő cikk29 évesen is lehet valaki az Év Pedagógusa