Útlezárásokra, időszakos forgalomkorlátozásokra kell számítani Vlagyimir Putyin orosz elnök és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter látogatása miatt ma Budapest számos pontján, elsősorban a belvárosban, emiatt egyes buszjáratok rövidített vagy módosított útvonalon közlekednek.

A delegáció érkezése miatt a Budapesti Közlekedési Központ a kötöttpályás járművek, főként a metró igénybevételét javasolja. A korlátozások a Liszt Ferenc-repülőtér környékét is érintik, ezért azt tanácsolják: akinek a gépe 12 és 14 óra között, vagy 19 és 21 óra között indul, lényegesen korábban induljon el otthonról.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint

12 óra 30 perctől 19 óra 30 percig szakaszosan és időszakosan lezárják

a Liszt Ferenc-repülőtér “E” porta – 4-es főút – M0-s autóút – M3-as autópálya bevezető – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – Kós Károly sétány – Hősök tere – Andrássy út – József Attila utca – Széchenyi tér – Lánchíd – Clark Ádám tér – Hunyadi János út – Dísz tér – Szent György utca – Szent György tér útvonalat.

Éjfélig tilos megállni több helyen az V., a VI., a XIV. és a XV. kerületben, például a Hősök terén, az Andrássy úton és szervizútján, a pesti alsó rakparton és a budai alsó rakpart egy-egy szakaszán, a Széchenyi téren, az MTA előtti nagyparkolóban, a Clark Ádám téren, a Szent György téren, a Dísz téri parkolóban, a Szarvas téren és a Dózsa György téren, valamint az Attila út, a Dózsa György út és a Bajcsy-Zsilinszky út egy szakaszán.

Az érintett útszakaszok listája itt található meg, a közösségi közlekedés aktuális változásai pedig a BKK Info alkalmazásban és a https://bkkinfo.hu/ weboldalon követhetők nyomon.

 

Előző cikkSoha rosszabb kampányt, sok minden megújult
Következő cikkDunakeszi a leggazdagabbak között