Több pénz maradhat a lakosoknál az új építményadó-rendszer bevezetésével, átalakul a kedvezményrendszer, és jelentősen egyszerűsödik az adórendelet – ezekre lehet számítani, ha jövő hét elején megszavazzák az új adókoncepciót.

Building Blocks

Az eddigi sok szempontból igazságos építményadó kedvezményrendszert a Kúria döntése értelmében a jövőben nem lehet alkalmazni. A Kúria állásfoglalása alapján az érintett önkormányzatoknak szükséges átalakítaniuk az építményadókra vonatkozó kitételeket.

A Város erős, stabil és hatékonyan működő gazdasági helyzete lehetővé teszi, hogy az Önkormányzat olyan megoldást alkalmazzon, amellyel összességében véve több pénz marad a lakosságnál. Az előzetes becslések alapján összesen 30-60 millió forinttal kevesebb adót fognak fizetni az itt élők.

Az új koncepcióval a lakosság többségének csökkenni fog az építményadója, ugyanakkor a kedvezményrendszer átalakításával lesznek néhányan, akiknek pár ezer forinttal többet kell majd fizetniük.

Az eddigi gyakorlatnak megfelelően kiemelt szempont, hogy a nyugdíjasokat és a gyermekes családokat az új rendszerben is külön kedvezménnyel segítse az Önkormányzat.

Mit jelent számokban az új adórendelet?

A nemzetgazdasági minisztérium 1848 ft/m2-ben maximalizálta az építményadó mértékét. Dunakeszin az eddigi években ennél jóval kevesebb, 800 ft/m2 volt az építményadó összege, amelyre további kedvezményeket lehetett igénybe venni. Amennyiben a képviselő-testület elfogadja az új koncepciót, az eddigi 800 ft/m2 helyett 2016. január 1-jétől 240 ft/m2-ben lenne meghatározva az építményadó alapösszege, a kedvezmények pedig az alábbiak szerint módosulnának:

  • Gyermekkedvezmény: Az eltartott személyekre vonatkozó gyerekkedvezmény 0-18 éves korig automatikusan, 18-25 év között pedig nappali tagozatos hallgatói jogviszony bemutatásával vehető igénybe az alábbi mértékben:
    • 1 gyermek – 20%
    • 2 gyermek – 40%
    • 3 gyermek – 60%
    • 4 vagy annál több gyermek – 80%
  • 50 %-os nyugdíjas kedvezmény: Eddig azokra az ingatlanokra vonatkozóan lehetett nyugdíjas kedvezményt igénybe venni, ahol a bejelentett lakók legalább fele nyugdíjas. Az új rendszer szerint amennyiben a tulajdonosok között van legalább egy nyugdíjas, vagy ő haszonélvezője az ingatlannak, akkor a tulajdonosi illetve haszonélvezeti hányadának megfelelően igénybe lehet venni a kedvezményt.

A legjobban azok járhatnak, akik egyedül élnek, vagy ahol nagyobb a gyermekek illetve a nyugdíjasok aránya.

Azok járhatnak rosszul, ahol nincs gyermek, illetve nyugdíjas, vagy ahol jelentős a keresőképesek aránya.

Az új adórendelet másik újdonsága, hogy figyelembe veszi az albérletben élőket, és azokat a vállalkozói tulajdonban lévő ingatlanokat, amelyeket magánszemélyek lakásként használnak. Míg ők eddig nem tudták igénybe venni a kedvezményeket, az önkormányzat új rendelete ezt lehetővé tenné számukra. A garázsokra vonatkozó négyzetméter ár továbbra is változatlan, 150 ft/m2 marad.

A képviselő-testület hétfői ülésén tárgyalja még az elektronikus adóügyintézés lehetőségét, illetve a házi-, gyermek-, fogorvosokra illetve védőnőkre vonatkozó helyi iparűzési adó elengedését.

Előző cikkAdománygyűjtés a Fóti úti Tesco áruházban – november 27-29
Következő cikkMegújult buszvárók a Fő út mentén