Szeptember 13 és 15 között rendezik az idei Dunakeszi Fesztet. Két és fél napos lesz a monstre program, pénteken délután 6 órától kezdődik a buli.

A közösségi médiában már napok óta találgatják, hogy kik lépnek fel az idei Dunakeszi Feszten. Az biztos, hogy pénteken és szombaton éjfél utánig tartó dj-program lesz. Közismert lemezlovasok szolgáltatják majd a bulihoz a zenét.

Kérdés inkább az, hogy kik lesznek a sztárfellépők. A Post annyit tudott meg, hogy eljön Boban Markovics zenekara, ők vasárnap nyomják majd a délszláv igényes szórakoztató zenét. Szombaton pedig a Neoton Família sztárjaira számíthat. A nagy kérdés persze a pénteki fellépő. Nos, itt még nagy a titkolódzás, de állítólag nagyon komoly névre, nevekre számíthatnak a dunakesziek.

Kistérségi Hétpróba, sörivás.

Ami tuti, pénteken 18 órától indul a buli, hétvégén pedig már délelőtt is lesznek programok, köztük a kistérségi hétpróba látványos eredményhirdetése, előtte pedig a versenyek. Ha jól figyeltük csak a zenei kínálatot, akkor több mint 10 esemény lesz, tehát ezen a hétvégén felesleges más programok után nézni.

Előző cikkŐrült száguldás a Váci úton, két ember meghalt
Következő cikkA MÁV is alkalmazkodik a négynapos ünnephez