Hamarosan diákolimpiának adhat otthont Dunakeszi. Méghozzá ökölvívásban.Ugye emlékszik még: “Mert ilyen a, ilyen a, boksz!” – énekelte az LGT. De vajon mégis milyen? Feltette már magának a kérdést? Telis-tele vagyunk sztereotípiákkal, ha bevalljuk, ha nem. Pedig aki nyitott szemmel és szívvel jár, az meglepő kincsekre bukkan, ráadásul itt, Dunakeszin, és ott, ahol kemény öklökre és sportos pofonokra számíthat. Riport egy bokszedzésről, tartsanak velünk.
Azok a bizonyos sztereotípiák… Ha a bokszra gondolunk, többnyire eltört orrú, kemény macsókat látunk magunk előtt, akiknek tán komoly vágott sebhely is van valamiért az arcán, aminek aztán végképp semmi köze nincs ehhez a sporthoz… Mentségünkre, nyilván legtöbben a Rocky-filmekben látottakból és a véres profi versenyközvetítésekből indulunk ki. De vajon tényleg ilyen a boksz?
Lassan egy éve, hogy Dunakeszin megkezdte a működését Hurricane Sportegyesület, akik az önkormányzattól kedvezményes terembérleti lehetőséget kaptak a földhivatal épületében, az ő edzésükre látogattunk el. De térjünk vissza egy kicsit a sztereotípiákhoz, és a valósághoz. Amikor az edzőterembe lementünk, nem megtermett kemény legényekbe botlottunk az ajtóban, hanem néhány kisgyermek, és egy-egy törékeny alkatú fiatal nő és lány álltak ott. Mint kiderült, az egyikük egy kisfiú édesanyja, de nem csupán elkísérte gyermekét az edzésre, hanem együtt edzenek. „Ó, hát én nem megyek be soha a ringbe, csak és kizárólag edzeni járok le” – homályosít fel bennünket. De honnan jött az ötlet, vagy a kisfia miatt kapott kedvet? – kérdeztük meglepődve. A hölgy elárulta, még annak idején, amikor Schobert Norbert videóira aerobikozott, akkor figyelt fel a kickboxra, ami az évek során az egyik legjobb kardió edzésnek bizonyult. Az édesanya szavai akkor kapnak súlyt, amikor kiderül, milyen múltra tekint vissza a versenyszerű mozgás terén… De ne rohanjunk előre! Mint kiderült, a kisfiával nem Dunakeszin kezdtek edzésre járni, hiszen sokáig erre nem is volt lehetőségük, hanem innen ingáztak Veresegyházára egy-egy edzés miatt. Így nem csoda, hangsúlyozta, nagyon boldog, hogy végre helyben is edzhetnek.
Egy fiatal, szerény, kedves lány is ül a ring szélén. Mint mondja, ő most beteg, de lejött az edzésre, mert szereti a csapatot. Csapatot? De hiszen ez egy egyéni sport, nem? – teszi fel a kérdést magában a laikus. És nem! Képzeljék, ugyan ez nem labdajáték, de mégis akkora csapatszellem alakul ki az edzések során, sőt, akár ellenfelekkel is, ami igazi közösséget teremt. És lányként miért adja valaki a fejét ökölvívásra? Elmondja, hogy nagyon jó például önvédelemre ez a sport, ám nem ütni akar, hanem „például megtanulunk kihajolni egy ütés elől támadás esetén.”
A terem közepén a srácok ugrálóköteleket kapnak a kezükbe, és azzal kezdenek szökdécselni – éppen úgy, ahogy azt a filmeken láthattuk. Mikor rákérdeztünk, hogy ez vajon miért tipikus edzési forma ismét meglepő választ kaptunk: a ritmusérzéket fejleszti, ami a boksz esetében elengedhetetlen. Ekkor odalép a lányhoz egy hatéves forma kisfiú, és a segítségét kéri. Szeretne ő is ugrálókötelezni, a lánnyal elmennek neki megfelelő sporteszközt válogatni. A kötél hossza ugyanis nem mindegy.
Időközben feltűnik a mosolygós, derűs, lendületes és mégis higgadt edző, aki a Hurricane Sportegyesület vezetője is. Ő Horváth Zsolt, aki meleg, barna szempárral és óriási belső tűzzel és elhivatottsággal rendelkező sportember. Volt már K1-es bajnok is, ám szép sikereket ért el a harcművészetek és a triatlonozás terén is. És akkor most tippeljenek, vajon mely csontjai törtek el az évek alatt, és számszerűen mennyi? Hát eláruljuk: minden csontja ép, pedig immár 10 éve bokszol, ráadásul profi versenyeken is indult. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy elhivatott sportemberrel nehéz interjút készíteni, mert bármilyen kérdéskört is járunk be, a vége az: “Gyere, kapd fel kesztyűt, mutassuk meg, miről beszélünk!” – kiáltja valamelyik tanítványának, és már hipp-hopp a ringben is van.
Persze nem hagyjuk szó nélkül a felismerésünket: meglepően sok a lány az edzésen, Vajon nem nehéz velük? Hiszen a lányok sokszor szelídebbek – gondoljuk mi. Ám újabb meglepő választ kapunk: „Tényleg nehezebb a lányokkal! Ám nem amiatt, mert mimózák lennének a ringben. Sőt! Túlzottan érzelmi alapon kezelik a helyzetet. Ha kapnak egy ütést, gyakran bevadulnak tőle, és mennek ész nélkül az ellenfélnek. És néha azért is osztják egymást a ringben, mert esetleg úgy vélik, a másik csinosabb, és ott vezetik le a féltékenységüket. Nagyon nehéz velük, hiszen ez a sportág nem erről szól. A technikai tudás, az ésszerűség, a másik technikájának megfigyelése, a magunk erősségeinek érvényesítése a ringben nagyon fontos, nagyon kell használni bizony az eszünket is, nem csupán az erő a döntő. A lányoknak éppen ezért a lehető legfontosabb, hogy először az érzelmeiket tanulják meg kezeln.
A fiúkkal sokkal könnyebb, ők rögtön a technikai oldalról közelítik meg, nem érzelmi alapon kezelik a bokszot” – teszi hozzá mosolyogva. De vajon mi lesz a lányok csinos arcával? „Á, ezek a lányok éppen ilyen szépek lesznek húsz év múlva is! – mondja Zsolt – Nem lesz semmi bajuk a ringben, és minden csontjuk sértetlen marad. Hiszen mielőtt valaki versenyezni megy, előtte nagyon sokáig, fél évig, évig kell gyakorolniuk, a támadás mellett a védekezést is, és 18-19 éves koráig mindenkinek kötelező a fejvédő viselése, ám a felnőtt nők esetében ezután is fent marad” – avat be minket a részletekbe.
Közben meg-megjelenik az irodában egy-egy tanítvány, láthatóan keresik Zsolt társasságát. Mint kiderül, Dunakeszin egyébként is egy speciális bokszedzéseken lehet részt venni, ugyanis Zsolt több, mint három évtizedig foglalkozott keleti harcművészetekkel, és ezeknek a filozófiáját át is ültette a bokszedzések világába. Náluk a tanítás az életre nevelés, ami éppen úgy igaz az erkölcsi oktatásra, mint a testedzésre. Ez utóbbi kapcsán hangsúlyozza: a funkcionális edzések híve, a teremben rengeteg sporteszköz ezt szolgálja. Mind saját testsúllyal való edzésre ad lehetőséget. Hozzáteszi: ezek az újfajta edzéstechnikák, – amiket “barbár tréningként” is emlegetnek, – egyébként az Egyesült Államokból indultak, ahol rájöttek: hiába gyúrják magukat izmosra a konditermekben, ám katasztrófa esetén azzal az erőnléttel nem feltétlen tudják saját magukat kiszabadítani, ha valami alá szorulnak. Ilyen edzési eszközöket is mutat: például a majom létra, amire fel is pattan, és gyorsan le-fel cikázik rajta csüngve.
Majd még meglepőbb, saját fejlesztésű eszközök kerülnek elő. Kiderül, óriási kreativitással a méregdrága eszközöket olcsón is el lehet készíteni. Mutat például egy sapkát, amire egy teniszlabda van erősítve. Mint kiderül, a sapka viselőjének a labdát maga előtt táncoltatva kell ütnie, ami rengeteg speciális készséget fejleszt, úgy, mint ütéscélzás, gyorsaság.
Azonban nem csupán bokszolni tanulhatnak itt a fiatalok, de hamarosan kisgyermekeknek tartanak itt szertornaedzéseket, kick-boxolhatunk, hagyományos ökölvívást tanulhatunk, funkcionális tréningen, azaz a barbár tréningen vehetünk részt, de tartanak személyi edzéseket, ha valaki formába szeretne lendülni, teljes életmód tanácsadással.
Mindent elkövetnek, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek is tanulhassanak, sőt, ha tehetségesek, akár egy sikeres sportolói karriert is felépítsenek. Ez kiemelten fontos lehet például nagycsaládosok, vagy romák esetében. De az egyesület még egy óriási fába vágta a fejszéjét. Hamarosan ugyanis az ő szervezésükben, 2017. április 12-15-én Dunakeszin rendezik meg az Ökölvívó Diákolimpiát, ahol 500-600 gyermek méretteti meg magát. Nem csupán szervezők lesznek, hiszen természetesen az egyesület minden súly-, és korcsoportban indít majd versenyzőket. Zsolt elárulja: éppen a napokban, hetekben dől el, hol lesz a helyszín, hiszen egy ekkora verseny óriási teret igényel.
Közben megjelenik ismét az ajtóban a fiatal lány, aki betegen jött le a terembe, csak hogy a többiekkel legyen. Zsolt rögtön felé fordul, hogyléte felől érdeklődik, hogy érzi magát, van-e most láza, és biztos nem fázik-e, nagyon szívesen bekapcsolja a fűtést. Látszik, családias, meghitt a légkör. Közben hozzáteszi: ez a fiatal, szerény lány óriási tehetség, már most versenyeket nyer, és most az a cél, hogy idővel edzőt neveljenek belőle. „Csodálatos türelme van a kisgyermekekhez, már most látszik, ezt a pályát neki találták ki” – mondja szeretettel a hangjában.
Zsolt a sportról olyan csillogással a szemében, akkora lelkesedéssel mesél, érezhető: ez számára mai napig szerelem. Immár 48 éves, ám nemrég úgy döntött, hamarosan ismét ringbe száll, és versenyezni kezd, közben a Testnevelési Egyetem Mentor tanári szakára is jár. Azt mondja, ez az utolsó, többet nem adja a fejét tanulásra. Ekkor benyit hozzánk az édesanya, aki a történetünk elején szerepelt, és együtt jár a kisfiával az edzésre. Zsolt ekkor felé fordulva mondja: „Igazán most már taníthatnál minket egy kicsit!” Mint kiderül, a hölgy korábban évekig versenytáncos volt, és olyan ritmusérzéke van, amire a teremben mindenki felfigyelt. Az egyik diák is elkezdi kérlelni: „Tényleg lenn mit tanulni tőled!” Ekkor elmosolyodik az édesanya, és látszik, komolyan elkezdte fontolóra venni, hogy tart egy-egy órát ő is. Mi pedig csak annyit tudunk mosolyogva mondani Zsoltnak: „Khm, mintha az imént említetted volna, hogy már nem tanulsz többet…” Mire rávágja: „Igen, de csak intézményes keretek között nem. Egyébként pedig boldogan, örömmel tanulok mindenkitől, akitől csak lehet!”
