Ma kezdődik a Mozdulj Dunakeszi! programsorozat, melynek keretében május 27-től egészen szeptember 9-ig minden héten háromszor – hétfőn, szerdán és pénteken – 18:30 és 19:30 között várják a mozogni, sportolni vágyókat.

Bár esőre hajlik, de nem marad el a mai, első Mozdulj Dunakeszi! Sőt, a szervezők ígérete szerint az esetleges rossz idő ellenére is meg lesznek tartva az edzések a Duna-part melletti Katondaombon, méghozzá annak köszönhetően, hogy a hétvégi gyereknapon felállított sátrat nem bontják el.

Hétfőnként Kutasi Kelly és a Kellys Hungary csapata jóvoltából izzadhatnak majd; szerdánként a Harmónia Központ képviseletében Nagy Noémival, valamint a ColorMax Fitness képviseletében Solymosi Gabriellával edzhetnek heti váltásban; péntekenként pedig, az előző évekhez hasonlóan Nagy Amarilláé lesz a főszerep.

Az idén negyedik alkalommal megrendezett programsorozat plusz mozgással bővült. A REDIT Örömtánc Klub minden hétfőn 17:30-tól várja azokat, akik könnyedebb, táncos lépésekre vágynak. Radvánszki Edit, az örömtánc oktatójának mottója ugyanis az, hogy „mozgás, öröm, agytorna”, így ennek fényében várja a táncolni és mozogni vágyó hölgyeket és urakat egyaránt.

Mindenkit várnak szeretettel a mai nyitórendezvényen, ahol kulacsosztás is lesz a résztvevőknek. Az órák az Önkormányzata jóvoltából ingyenesek!

Bővebb információ ITT.

Előző cikkA Fidesz nyerte a magyarországi EP-választást
Következő cikkIsmerjék meg a Mozdulj Dunakeszi! edzőit!