Ágyúdörgéstől, csatakiáltásoktól, lódobogástól lesz hangos ismét a Katonadomb március 12-én délelőtt. Mivel a viadal a tavalyi évhez hasonlóan most is vasárnap lesz, így az egész családnak adott a program.

Jövő héten huszárok látogatnak el a dunakeszi iskolákba, hogy diákokat toborozzanak a Dunakeszi Viadal gyalogsági csatajelenetéhez. Már több éve hagyomány, hogy a kreatív Dunakeszi Diófa Nagycsaládos Egyesület tagjai heteken át dolgoznak a gyerekek harcjelentekben viselt fejfedőin. Nemcsak a díszes huszárcsákókra, zászlókra fordítanak időt, hanem további nemzeti színű kiegészítőket is készítenek a kilátogató gyerekek számára – írja a városi honlap.

Tavaly több ezren voltak kíváncsiak az ágyúkra és csatajelenetekre

Időpont: március 12., vasárnap 10:45-14:00 óra

Helyszín: Dunakeszi Katonadomb

A Dunakeszi Viadalt idén is hétvégén tartják meg, hogy az egész család részt tudjon venni az eseményen

Program

10:45-12:00

  • Megnyitó
  • Hagyományőrző lovas bemutató
  • Hölgylovasok bemutatója
  • 1848-as csatajelenet
  • Solymászbemutató

12:00 – 14:00

  • Hagyományőrző tábor (lovak simogatása, igény szerint felülhetnek a gyerekek a lovakra)
  • Íjászkodás
Előző cikkTolongtak az új gyártelepi Coop megnyitóján
Következő cikkIparkodjon, ha szeretne ott lenni a nőnapi koncerten