A négynapos ünnep miatt munkaszüneti napon rendezték idén a Dunakeszi Viadalt. Mindez azért érdekes, mert a hatalmas tömeg kellemesen lepte meg az önkormányzatot. Változtatásra készülnek.

Szép idő fogadta a több száz iskolást a 3 év után ismét megrendezett Dunakeszi Viadalon. Két évig a járvány szólt közbe, de idén már semmi akadálya sem volt az interaktív 1848-as megemlékezésnek.

A viadalt ezúttal nem iskolai napon tartották, hanem a négynapos ünnep okán munkaszüneti napon. A szervezőkben volt egy kis félsz, mi van, ha inkább más programot választanak a dunakeszi családok, de nem így lett. Ez fotóinkból is kiderül.

Ezek után úgy tudjuk, hogy az önkormányzat erősen fontolgatja, hogy megtartva a program fesztivál jellegét, ezentúl hétvégén, de legalábbis iskolaszüneti napon rendezik majd meg, hiszen láthatóan jó móka az iskolások számára. Egyben pedig méltó, interaktív megemlékezés a forradalomra és szabadságharcra.

Szervezők becslése szerint 4-5000 ember vett részt a félnapos programsorozaton.

Előző cikkElkészült a diáknegyed makettje, a Dunakeszi Viadalon megnézheti
Következő cikkŐket tüntette ki idén a város, nő kapta a díszpolgári címet