Két helyszín, 25 település vendégei és közel 400 regisztrált szépkorú – számokban így lehet összefoglalni dunakeszi első szeniorsportnapját. Volt mamismink és íjászat, DobFit és memóriatréning, a napot pedig minden idők egyik legnagyobb hazai énekesnője, Kovács Kati zárta.

Radvánszki Edit, az esemény fő szervezője, a Dunakeszi RED-It Idősbarát Egyesület elnöke elmondta, hogy a Pest Vármegyei Civil alaptól nyert pénzből és a dunakeszi önkormányzat támogatásával idén első alkalommal rendezték meg a szeniorsportnapot. Az eseményre 380-an regisztráltak, de ezen kívül is bőven érkeztek mindkét helyszínre, ugyanis a Katonadombon és a VOKE József Attila Művelődési Központban is tartottak programokat.

Radvánszki Edit fő szervező és férje

A két terület között az önkormányzat ingyenes buszos szállítást szervezett a látogatóknak. A résztvevők körülbelül 25 környező településről érkeztek, de természetesen a legtöbben dunakesziek voltak. A művelődési központban késő délelőtt kezdődtek a programok, DobFit, egyensúly- és memóriatréning volt több turnusban, míg a színpadi öltözőben Végh Tímea kozmetikus a mamismink program keretében csinosította a hölgyeket.

DobFit

A zárt helyszín zárórendezvénye V. Kulcsár Ildikónak, a Nők lapja újságírójának előadása volt Stílus tanácsadás címmel.

A művelődési központban egész napos előadások voltak

A memóriatréningről Rajsné Jeszenszky Máriát kérdeztük. Mária Dabason és környékén tart szeniortáncprogramokat, memória- illetve egyensúlytréning-órákat. “A memóriatréning tulajdonképpen egy agytorna. Az ötlet onnan jött, hogy a szeniorörömtáncnál ülve is táncolunk, az is egy agytornás tevékenység, de ott van zene, ritmus. A memóriatréningnél ezek nincsenek, viszont nagyfokú koncentrációt igényelnek a gyakorlatok. Az idegpályákat újratornáztatjuk, mivel azok már ilyen korban lassabban mozognak. Most ujjgyakorlatokat csináltunk, ahol mindenki a saját kezére koncentrál. De vannak memóriajátékok is, ilyen például a memóriasakk, a másik egy emojis játék.”

A Katonadombon Béres Alexandra tornájához csatlakozott a VSD Cheerleaders team is Kundlya Zsófia vezetésével

Halászné Ibolya az egyensúlytréningről mesélt nekünk. “Az egyensúlytréninget idősödő, illetve idős embereknek ajánljuk, ugyanis a mozgáshiányos életmóddal bemerevednek az izmok, a kötőszövetek. Tulajdonképpen a kötőszövetek rugalmassá tétele az egyik fontos feladat, mert ez adja a testünk rugalmasságát. A jó látás is nagyon fontos az egyensúlyérzékhez, illetve az érzékszervek (látás, hallás) és a mozgatórendszer összekapcsolása. A kéz-láb koordináció, a szem-kéz koordináció fejlesztése mind, mind hozzájárul ahhoz, hogy ne essünk el, ne legyünk esendőek és minél később, vagy egyáltalán ne szoruljunk a gyerekeink segítségére. Tudjunk mozogni, jókedvűen társaságban lenni. Az ilyen foglalkozásoknak, a szeniorörömtánchoz hasonlóan, az egyik fontos funkciója, hogy társaságban vannak az idősek és nem otthon egyedül nézik a tévét.

Közös tánc a Katonadombon

A gyakorlatok közt van például egy lábon állás, tyúklépésben haladás, labdás gyakorlatok. Vannak a két agyféltekét összekötő gyakorlatok, ellentétes kéz-láb-, illetve újgyakorlatok, szemtorna, helyes légzéstanítás.

Dióssi Csaba polgármester, Csoma Attila önkormányzati képviselő és Sipos Dávid alpolgármester is részt vett az eseményen

A DobFit programot Forró Fruzsina tartotta.”A DobFit külföldön fitball drumming néven ismert, Magyarországra én hoztam be. Szeptembertől indult az iskolám DobFit Hungary néven Budapesten négy különböző helyszínen. A DobFit nagyon hasznos a mentális és fizikai egészség megőrzéséhez, egyben kikapcsolódás is és közösségi élmény az idősödő korosztálynak. Szeniorfoglalkozásnak indultak az órák, de már van kardiócsoportom is az aktív korosztálynak. Jellemzően nők jönnek a foglalkozásokra, de például a legidősebb vendégem egy 91 éves bácsi. Nagy előnye a DobFitnek, hogy mindenki a saját tempója szerint tudja végezni a gyakorlatokat.

Még íjászat is volt a sportnapon

A Katonadombon szeniortánc, íjászat és nordic walking várta a szépkorúakat, a programok végén pedig Kovács Kati koncertjét is meghallgathatták.

Kovács Kati koncertjével zárult az esemény

Kovács Kati meghívása nagyon találó volt. A művésznő korát meghazudtoló fittséggel és humorral lépett fel a közönség előtt, a slágereit pedig természetesen az egész közönség együtt énekelte.

Előző cikkPánikra semmi ok, bátran készülhet a strandszezonra Dunakeszin
Következő cikkKözös BL-döntő nézéssel indítják be a fiatalok a strandot