Dunakeszi minden szegletében vannak gyülekezőhelyek, ahonnan útnak indulnak a kisebb csoportok összegyűjteni a szemetet. A Duna-parttól a reptérig, a Magyitól a lakótelepig mindenhol baráti társaságok, családok, munkahelyi közösségek, képviselők vesznek részt az önkéntes munkában. Az esemény fő szervezőjét, Nyíri Márton alpolgármestert kérdeztük az eseményről.

Nyíri Márton alpolgármester és Dióssi Csaba polgármester a csapatok útra indításánál


“13 évvel ezelőtt kezdtük el. Volt olyan év, hogy két akciót is szerveztünk, néha más akcióhoz is csatlakoztunk, így mondhatom, rutinos szemétszedők a dunakesziek. Mindig számíthatunk a lakosságra, most is 340-en jelentkeztek be. Minden korosztály magáénak érzi a várost, és fontosnak tartja annak tisztaságát, hiszen a nyugdíjas klubunktól kezdve az óvodásokig mindenki itt van” – nyilatkozta a Postnak Nyíri Márton.

A Gyöngyharmat Tagóvoda mellől indultak neki a családok

Az eszközöket a város biztosítja az önkénteseknek, egy-egy Dunakeszi Szeletemmel, almával is kedveskednek nekik. Emellett kapnak ásványvizet, védőkesztyűt, szemeteszsákokat – minden olyan eszközt, ami a szemétszedéshez szükséges.

Dióssi Csaba polgármester oszt Dunakeszi Szeletemet és frissítőt az önkénteseknek

“A helyszíneket igyekeztünk úgy kialakítani, hogy a keményebb területekre – ahol nehezebben összegyűjthető hulladék van – inkább férfiakból, felnőttekből álló csapatokat küldtünk. Míg a ‘szedegetős helyekre’, ahol főleg üdítős palack, csokipapír van, az óvodások, családosok jelentkeztek be” – részletezte az alpolgármester.

Pethő Krisztián képviselő is szervezett csapatot, hozzájuk csatlakozott Szijjártó Péter külügyminiszter is


Mennyire lehet látni a városon, hogy ilyen akciókat szerveznek?

Évről évre látszik, hogy a város egyre tisztább. Ehhez nyilván hozzájárulnak ezek az akciók is, de azt el kell mondanom, hogy ez egy szervezett csapatmunka. Egyrészt hozzájárul a lakosság a felelős szemlélettel, másrészt a Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft.-nek a napi szintű odafigyelése és tevékenysége, ami meglátszik. Harmadrészt a főkertész munkáját kell kiemelnem, aki a zöldkezelésben és a fenntartásban hozott nagyon nagy változásokat.

A legkisebbek is besegítettek a szemétszedésbe

Mennyire változott a szemét jellege az évek során?

Az az igazság, hogy 13 éve, amikor elkezdtük ezt a programot, még jellemző hulladék volt az autógumi, a hungarocell és az elektronikai hulladék. Amióta az ökoudvart megnyitottuk, azóta ezek a fajta hulladékok gyakorlatilag eltűntek a közterületekről.

Előző cikkNézze meg a “legóbirodalmat” Dunakeszin
Következő cikkElképesztő alkotások – Hetedik alkalommal rendezték meg a Kockashow-t Dunakeszin