Az utolsó napra az egész tér megtelt – konstatálta lelkesen Pethő Krisztián, a rendezvény házigazdája a Jam Jazz fesztivál utolsó napját. Közben kiderült, hogy mikor lesz a Dunakeszi Feszt.

Örülünk, hogy az oltásoknak köszönhetően most már lehetnek szabadtéri rendezvényeink – mondta a Postnak az önkormányzati képviselő. A program házigazdája felidézte, hogy tavaly elmaradt ez a rendezvény is. Most azonban védettségi igazolvánnyal részt lehetett venni rajta.

A program kiválasztása Náray Erikát dicséri, aki 5. éve hozza el a városba a hazai jazzélet legkiválóbbjait. A népszerű fellépők nem csak a város lakóit vonzották, sokan jöttek Vácról, Gödről és Budapestről is.

Az idővel szerencséjük volt a rendezőknek, mert bár többször “beígérték” a nagy esőt, az mindig az éjféli zárás után érkezett meg, így egyetlen koncert sem maradt el.

A következő nagy program a városban a V4 Air Show és a veteránautó találkozó lesz a hétvégén. Ez már belépődíjas lesz, de Dunakeszi Kártyával a helyben élőknek ingyenes a belépés. Úgy tudjuk, hogy idén szeptember 3-án kezdődik két és fél napos Dunakeszi Feszt, ahová hasonló feltételekkel tud belépni.

Előző cikkHogyan ismerhető fel a matekzseni? A Radnótiban tudják a titkot
Következő cikkLeszakadt az ég Pest megyében