Rövid idő alatt mintegy 50 helyszínre riasztották a katasztrófavédelem egységeit Budapesten és Pest megyében a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék miatt hétfőn kora reggel – mondta Mukics Dániel, az OKF szóvivője az MTI-nek.

A katasztrófavédelem hivatásos és önkéntes egységeit leszakadt faágak eltávolításához és vízzel elöntött pincék, garázsok, alagsorok kiszivattyúzásához riasztották. A legtöbb bejelentés eddig Szigetszentmiklósról, Törökbálintról, valamint a főváros V., VI. és VII. kerületéből érkezett.

Dunakeszin is komoly vihar tombol ezekben a percekben.

Budapesten a Dózsa György úton a Podmaniczky úti vasúti aluljáró a nagy mennyiségű esővíz miatt nem járható. A 47-es és a 49-es villamos ismét a teljes vonalon közlekedik.

Az elmúlt nap 8 épületben keletkezett kár, 43 helyszínen pedig pincékben, alagsorokban összegyűlt esővízhez riasztották a tűzoltókat.

A felhőszakadás veszélye miatt sokfelé továbbra is másodfokú riasztás van érvényben. Köztük Budapesten és Pest megyében is. Emellett az egész országra zivatarveszély miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

A meteorológiai szolgálat kiemelte: az ország nyugati, északnyugati tájain fokozatosan stabilizálódik a légkör, máshol viszont ismétlődő zivatarok kialakulására lehet számítani, amelyek száma az esti óráktól fokozatosan csökken. Az elsődleges veszélyforrás a felhőszakadás, rövid idő alatt 25-30 milliméternyi, helyenként akár 50 millimétert meghaladó csapadék is hullhat, emellett néhol jégesőre, viharos széllökésre is készülni kell.

Az előrejelzés szerint hétfőn a maximumhőmérséklet általában 26 és 30 fok között alakul. Késő estére 18 és 24 fok közé hűl a levegő.

Előző cikkTelt ház Charlie koncertjén a főtéren
Következő cikk25 méteres csatornát kell cserélni a Fóti úton