Dunakeszin egy évben körülbelül 380 újszülött jön a világra. A születés hete országos rendezvény rájuk és a szülőkre fókuszál. Ebből az alkalomból a dunakeszi védőnők kollektívája szervezésében valósul meg a baba-mama hét a városunkban április 17. és április 28. között. Az egyik fő szervezőtől, Móczáné Sándor Mónikától tudtuk meg a hasznos információkat az eseménnyel kapcsolatban.

Dunakeszin a második alkalommal jön létre a programsorozat, amelynek célkitűzése, hogy megadja a lehetőséget az anyáknak felkészülni a szülésre, a szoptatásra, vagy épp a már anyává vált hölgyeknek az esetleges bizonytalanságok megoldására. Színes programokkal készülnek a babás-mamás találkozóra. Többféle módszerrel is megismerkedhetnek az érdeklődők, az első héten előadásokon, a következő héten foglalkozások keretén belül.  Az előadásokon szó lesz a szoptatásra felkészítésről, elsősegélynyújtásról, hordozási tanácsadásról, szülés utáni regenerációról, stresszkezelésről, érzelmi kiégésről az anyaságban, és dietetika témákban is sok hasznos információval gazdagodhatnak a résztvevők. Összesen 15 előadó tart különböző témákban előadást, naponta hármat. A foglalkozásokon lehetőség adódik kipróbálni a fejlesztéseket, a különböző tornákat. Többek között a kismamatornát, a baba-mama tornát, a zenebölcsit, a szülés utáni regeneráló tornát, a gyerekjógát vagy a hordozós fitneszt.

Előadások és foglalkozások segítik az anyukákat a programsorozat keretén belül

Az anyukák támogatására fókuszálnak

„Tavaly az anyatejes nap után rendeztük meg az eseményt, most különszedtük a két programot, és arra törekedtünk, hogy minél szélesebb sprektumú rendezvényünk legyen a baba-mama hét. Próbáltunk minden fontos területet belevonni, és az is célunk, hogy minél több szülőt érjünk el. Az előadások a Gyerekjóléti Szolgálat épületében lesznek megtartva. Idén az anyaságra, az anyukák támogatására fókuszálunk. A COVID sok problémát előhozott” – tudtuk meg a szervezőktől.

“Azt látjuk, hogy nagyon egyedül vannak az anyukák, sokan bizonytalanok.”

“Lesz kifejezetten az anyai kiégésről is előadás, mert fontos, hogy ebben a témában szakembert halljanak az érintettek. El vannak veszve a szülők, nem tudják merre induljanak el – ebben próbálunk nekik segíteni. A rendezvényeken tudnak beszélgetni a szakemberekkel, és a fejlesztéseket is ki tudják próbálni a gyakorlatban” – mondta portálunknak Móczáné Sándor Mónika védőnő.

Előző cikkAz MTA a halhatatlanok közé emelte Dr. Kindler József professzort, a reneszánsz embert
Következő cikkSúlyos károkat okozott a fagy a gyümölcsösökben