Május 14-én Suhajda Szilárd Lhoce-expedíciójának sikerétől volt hangos a média. A korábban Dunakeszin, most Fóton élő hegymászó a Föld 4. legmagasabb, 8516 méteres csúcsát mászta meg májusban. A Fótinfó Szilárdot kérdezte az expedícióról és a hegymászásról.
Hogy jött az életedbe a hegymászás?
A természet szeretete mindig része volt az életemnek, azonban a kalandozások színhelye gyerekként a Kőrösök vidékét és a Tiszát jelentette, hiszen Békéscsabán születtem. Akkoriban csak álmodtam a hegyekről. Meghatározó élmény volt számomra az általános iskolai vándortáborozás, amelyen bejártuk Magyarország középhegységeit. Később Esztergomban tanultam tovább, ahol mindennapossá váltak a túrák, és elkezdtem a hegy- és a sziklamászást. Szép fokozatosan haladtam az egyre nagyobb csúcsok felé: a Kárpátok után jöttek az Alpok 4000 méteres csúcsai, mindeközben faltam a hegymászó irodalom klasszikusait. Elkerülhetetlenül kialakult bennem a vágy, hogy próbára tegyem magam a legendás, távoli hegycsúcsokon, mára pedig ez életstílussá és szenvedéllyé vált. Erről szól az életem. Ha nem hegyet mászok, akkor is ezzel foglalkozom valamilyen formában, hiszen túrát vezetek, előadásokat tartok, céges tréningeket és csapatépítő programokat vezetek – így lényegében a hivatásommá is ez vált.
A legutolsó expedíciódat a Lhoce-n, a föld 4. legmagasabb csúcsán április elején kezdted el.
Igen, egy 8000 méteres expedíció jellemzően 2 hónapot vesz igénybe. Egy tavaszi nepáli szezon esetében el kell indulni március végén, április elején, a csúcsmászás várható időpontja pedig május közepére esik. Ez jellemzően a monszun beálltától függ. Az akklimatizáció hosszú folyamat, ez jelenti azt az időszakot, amikor hozzászoktatjuk a testünket az oxigénszegény körülményekhez. Palack nélküli mászás esetén ez 3-4 hétig, vagy több mint egy hónapig elhúzódó folyamat. Fokozatosan megyünk egyre magasabbra a hegyen, sokkoljuk a szervezetünket, majd minden egyes magaslati táborból visszatérünk az alaptáborba. A hegy lábánál elhelyezkedő bázistábor 5100-5200 méter magasan van, ennél magasabban lényegében lehetetlenné válik hatékonyan regenerálódni. A tavaszi expedíció során 12 kilót fogytam, a K2 mászásakor pedig 15-öt. A magasság felemészti az embert, a vér besűrűsödik, a vérhálózat beszűkül, a nyugalmi pulzusom 8 ezer méteren akár 130 fölött is lehet. Ez hatalmas terhelés a szervezetnek.
2012 óta veszek részt expedíciókban, így mára elég jó képem van arról, hogy mire van szükségem a felkészülés során, és nagyjából sejtem, hogy mi fog velem történni odafent. Persze az utolsó szót mindig a hegy mondja ki. A Lhoce mászásakor szerencsém volt, hiszen ideálisak voltak a körülmények, jó volt az időjárás, május közepén már a csúcson voltam. Tökéletesen fel voltam készülve, biztos voltam abban, hogy rajtam nem múlhat a siker.
Mi a következő célod?
A Mount Everest megmászása oxigénpalack és magashegyi teherhordók alkalmazása nélkül. Az Everestnek máig nem volt még palack nélküli magyar csúcselérése, ellenben palackos már több is. Földünk legmagasabb pontját több mint 7000-en mászták már meg, de csak 2,8% palack nélkül, ami körülbelül 200 megmászást jelent világviszonylatban. Klein Dávid 2014-es mászásakor nagyjából 600 regisztrált mászó volt a hegy két oldalán és ebből csak 3-4 próbálkozott oxigénpalack nélkül. Idén tavasszal tudtommal ennél is többen mozogtak az Everesten és a Lhocén, de csak ketten voltunk, akik oxigénpalack és hordárok nélkül, teljesen önállóan másztunk. A kereskedelmi expedíciózás terjedésével szinte húzzák-vonják a tapasztalatlan kliensek százait az Everest csúcsára, természetesen sok-sok oxigénpalackkal és serpa segítséggel. „Tisztán” megmászni a csúcsot viszont ma is olyan nehéz, mint a kezdetekkor. Minden erőmmel az Everestre fókuszálok.
A teljes interjú ITT olvasható.
