Majd 280 ember próbálta szombaton megszépíteni a várost a köztisztasági napon. Szemetet, hulladékot gyűjtöttek, és tették hatalmas zsákokba. AZ időjárás is kegyes volt, hiszen csak vasárnap reggelre romlott el.

A VSD pomponlányai is eljöttek a köztisztasági napra. Úgy látják, illik segíteni az ilyen munkával a városnak, arról már nem is beszélve, hogy példát kell mutatni a gyerekeknek, és akkor talán ők már nem dobálják el úton-útfélen a szemetet.

Egy fiatal anyuka arról beszélt a Postnak, hogy “az óvodában volt kiplakátolva, és egyből gondoltuk, jelentkezünk, mert szeretjük az ilyen környezetvédelmi megmozdulásokat. Eddig nem sok szemetet találtunk, de itt a piacnál aztán van bőven”.

Tuzson Bence, a térség országgyűlési képviselője, szinten fontosnak tartja a rendszeres köztisztasági napokat: “Magyarországon évente fejenként 387 kilogramm szemetet termelünk, bár ez még mindig jobb az európai átlag fél tonnánál, de sosem jó, ha a közterületen dobálják el az emberek. Fontos, hogy ne szemeteljünk, de ha mégis szemetet látunk, vegyük mi is a bátorságot, erőt és időt arra, hogy összegyűjtsük azt.”

Köztisztasági nap

Az akciót a főszervező, Nyíri Márton összesítette: 279 résztvevő, 13 dunakeszi helyszín, több száz megrakott zsák, több tíz depónyi szemét.

Előző cikkEsélyeshez méltó győzelem
Következő cikkEddig kérhetett idén fát az önkormányzattól a háza elé, itt a fatelepítési mérleg