Tao nélkül hónapok alatt megszűnhetne a sport Dunakeszin
Két új szakosztály, 300 milliós kézilabdacsarnok, NB III-as focicsapat. Jelen, jövő és remények a városi sportegyesületnél. A VSD elnökével, Temesvári Istvánnal beszélgettünk.
Melyik szakosztályukra a...
Egy fiú emlékére sakkoztak a Radnótiban
Megrendezték a 10. Nógrádi Attila sakk emlékverseny Dunakeszin. Egy fiatalon elhunyt játékosra emlékeztek.
25 évesen 2008-ban hunyt el Nógrádi Attila, aki 1993-tól haláláig az Alagi DSK-ban...
A kistérségben marad a félmilliárdos ugrótorony
Dunakeszi helyett Gödön épülhet meg a 2016 végén beharangozott műugrótorony és medence. A gazdasági racionalitás döntött erről.
A kistérségben marad a beruházás, és ebből is...
Verona árnyékában a Kapitányra emlékeznek Dunakeszin
Tornát szerveznek Simonffy Botond emlékére. A 15 éves dunakeszi futsalos fiú a 2017 januári veronai busz balesetben vesztette életét. Február 24-én szombaton a dunakeszi...
Diákolimpiai döntőbe jutottak a dunakeszi kosárlabdás lányok
Bejutottak az országos diákolimpiai döntőbe a Széchenyi suli kosárlabdás lányai. A B33-as szakágban érték el ezt a sikert Ibrányi Márta tanítványai.
Az országos elődöntőbe már szinte...
Párducokká válnának a dunakeszi hokisok
Jégkorongmérkőzést játszottak a napokban a főtéri jégpályán. A VSD fiataljai mérkőztek meg a MAC csapatával. Ennek apropóján kértünk interjút a VSDJSZ szakosztályvezetőjétől, Koncz Sándor...
Nagyot csúsznak a radnótisok a műjégpályán
Ezen a héten a radnótis diákoké a főtéri műjégpálya. A délelőtti testnevelési órákat tartják meg itt. Amikor ott jártunk, úgy tűnt, hogy szinte mindenki...
Őszi elsőséget hozott a gólzápor a Dunakeszinek
Hat gólt rúgva kettő ellenében a telet a tabella élén várva készülhet majd a tavaszra a VSD Dunakeszi. A Pest megyei labdarúgó-bajnokság II. osztályának...
Nagyobb lesz a műkorcsolyapálya a főtéren
December másodikán nyit a főtéri műkorcsolyapálya. Várhatóan február 4-ig lehet korizni a sátorral védett jégen. Újdonság, hogy a fiataloknak hokiedzések is lesznek.
Az eddigénél nagyobb,...
Gólparádé a VSD Dunakeszi meccsén
4-2-es győzelemmel tudta le a 14. fordulót a VSD Dunakeszi a Pest megye II. Északi csoportjában. Ezzel megerősítette vezető helyét a tabellán.
Göblyös Krisztián és...