A Sziget Fesztiválról nyílik kiállítása egyik fotósunknak Szlovéniában
Konkoly-Thege György mindegyik Szigeten részt vett eddig, 2005 óta fotózza is a fesztivált. Ezekből a felvételekből már nagyon sok helyen nyílt kiállítása, így többek...
A magyarok számára még a diéták is elképzelhetetlenek húsok nélkül
A lakosság egyharmada kifejezetten figyel a táplálkozására, sőt, saját bevallása szerint tudatosan táplálkozik. Szinte ugyanekkora kör vallotta azt, hogy követ valamilyen speciális diétát –...
Kiemelkedő külföldi vendégforgalom az év első négy hónapjában
Közel 9 millió vendégéjszaka adatait küldték be a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba a hazai szálláshely-szolgáltatók az év első négy hónapjában. Ez 3%-os forgalomnövekedést jelent...
A dunakeszi Auchanba is innen érkezik a kakaó és a banán
Ecuadorban francia kutatók helyi szakemberekkel 5300 éves, kakaókeményítőt tartalmazó magvakat találtak egy ősi edényben, ami igazolta a kakaó ecuadori eredetét – mondta Jose Luis...
Szladits Károly emlékére rendeztek konferenciát
A Közép-európai alapítvány (CEF) szervezte az eseményt, hogy így emlékezzenek a 152 évvel ezelőtt Dunaszerdahelyen született, a Magyar Tudományos Akadémia tagjának is megválasztott egyetemi...
Legendás és töretlenül népszerű: Dunakeszin is egyre többen fogyasztják a marcipánt
Ha marcipán, akkor Szamos! A dunakeszi boltokban is rekordközeli számban fogy a Szamos marcipán eladása. Legyen az a kis marcipánszív, vagy egy marcipántorta, az...
Ha jót akar enni, Balatonszemesre kell menni!
Nem tévedés! Nem életgyönyör, hanem valódi ételgyönyör várja a Balatonszemesre látogatókat. Dunakesziről is voltak már ott gasztroturisták. A Retro Rádió hallgatóit dr. Kiss Róbert...
Húsvéti programmal készül Európa legnagyobb interaktív vasúti parkja
Európa legnagyobb interaktív vasúti parkja idén is egy nagyszabású húsvéti családi programmal nyitja meg a 2023 évi szezont. A már hagyományként megszervezett eseményre április...
Gólyákra és virágzó gyümölcsfákra csapott le a fagy – Drámai fotók a havazásról
Fagyoskodó gólyák, elfagyott virágzó gyümölcsfák és persze az önfeledt gyerekek, akik mit sem értve a húsvéti havazás tragédiájából, vidáman szánkóznak.
Kisvárdáról és környékéről a Friss...
Ha kerékpározik, akkor irány a BalatonBike365 Port!
Négy éves fejlesztési folyamat végére tettek pontot április 1-jén szombaton. Ugyanis átadták a nagyközönségnek a BalatonBike365 Portot Keszthelyen. Az ünnepélyes alkalom apropóján az érdeklődők...