Elhunyt Dunakeszi rendszerváltás utáni első polgármestere
66 éves korában elhunyt dr. Örményi László. Súlyos betegségben szenvedett. Ő volt városunk rendszerváltás utáni első polgármestere.
Dr. Örményi László 1981-től mint MÁV üzemorvos dolgozott...
Két speciális óvodai csoportot hoznának létre
Két új óvodai csoport indítását kezdeményezik Dunakeszin, amelyben helyet kapnának a sajátos nevelési igényű gyermekek. A János utcai Tagóvodában (Eszterlánc Óvoda) történne mindez. Eddig...
Lopni mentek, nem vásárolni
Lopás miatt keresnek két nőt a dunakeszi rendőrök. A tettesek mobiltelefont vittek el egy üzletközpont boltjából.
A rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen elkövetők 2019. augusztus 24-én...
Aszfaltozás okoz gondot a dunakeszi autósoknak
Az M0-ás északi szakaszán, a 71-es és a 73-as km között a burkolatot javítják. Mindkét oldalon sávlezárás van még érvényben az aszfaltozási munkák miatt...
Halálos baleset a váci vasútvonalon
A vasúti sínekre hajtott egy személyautó Vác külterületén; az érkező nemzetközi gyorsvonat elgázolta a járművet, amelynek vezetője és utasa a helyszínen meghalt vasárnap éjjel...
26-szoros válogatott ellen játszottak a dunakesziek
A magyarság pályán kapott ki 1-0-ra a VS Dunakeszi a Pest megyei labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában. A listavezető Biatorbágyot nem sikerült legyőzni.
A 19. percben szerezte...
Három fenyővel segítettek karácsony előtt
Három kivágott fenyőfával segítettek egy mozgássérült asszonyt és családját. A faanyag a téli fűtési szezon idején hasznosult.
Kuklis-Hangya Emese kertjében három hatalmasra nőtt fenyőfa már...
Cserépkályhából lopott a kábszeres férfi, elkapták a dunakeszi rendőrök
Egy fóti ház cserépkályhájából lopott el több millió forintot, ékszereket és takarékjegyet egy 25 éves férfi. Dulakodott a 75 éves háztulajdonossal, elmenekült, de aztán...
Megtámadtak egy kalauzt Rákosrendező közelében
Bántalmaztak egy kalauzt még csütörtökön este a Rákospalota-Újpest és Rákosrendező állomások között. A rendőrségi intézkedésig a két állomás között szünetel a forgalom.
Megvan, hogy miért...
Fűnyírót tett valaki a sínre Dunakeszinél, súlyos következménye lett
Kedd éjszaka Dunakeszi és Göd között ismeretlen tettes egy fűnyírót helyezett a sínre, az arra közlekedő FLIRT szélvédője pókhálósra tört, szolgálatképtelenné vált. Személyi sérülés...

























