Egy fóti ház cserépkályhájából lopott el több millió forintot, ékszereket és takarékjegyet egy 25 éves férfi. Dulakodott a 75 éves háztulajdonossal, elmenekült, de aztán elkapták.

Visszatért bűncselekménye helyszínére és ez lett a veszte annak a 25 éves férfinek, aki Fóton,a Tátra utca egyik házába ment be, és vitt el több millió forintot, ékszereket és takarékjegyet is. A ház tulajdonosa, egy 75 éves férfi a cserépkályhája lángtrében tartotta azt a fémdobozt, amelyet elvitt a rabló.

Az eset különlegessége, hogy a támadót tetten érte az idős férfi, akit a fiatalember fellökött, majd elrohant. Később azonban visszatért, de ekkor a vagyonát védő férfi egy lámpával fejbe verte, aki másodjára is elillant. A sértett azonban pontos személyleírást adott támadójáról, így a rendőrök 12 nappal később elfogták.

A férfinél tartott házkutatáskor megtalálták a bűncselekményből származó készpénz egy részét, az arany ékszereket és a takarékjegyet, valamint kábítószergyanús növényi törmeléket és kábítószer fogyasztáshoz szükséges eszközöket is, amiket lefoglaltak – írja a rendőrség honlapja. Ellene az eljárást a Dunakeszi Rendőrkapitányság rablás bűntett és kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja.

Előző cikkMegtámadtak egy kalauzt Rákosrendező közelében
Következő cikkHárom fenyővel segítettek karácsony előtt