Minden kezdet különleges, felnőttek között a fiatalok
Első hazai mérkőzéseit játszotta a felnőtt bajnokságban a VSD korfball csapata. A Szent István iskola sportcsarnokában vívott mérkőzésekre több mint százan látogattak ki, hogy...
Visszahódítottuk a világbajnoki címet!
Lisszabonban világbajnok lett a magyar szektorlabda válogatott! A köznyelv gombfociként ismeri ezt a sportot. A döntőben 10-6-ra vertük a románokat - írja a Világszám.
A...
Nyerhető lett volna az I. világháború?
Dunakesziek az első világháborúban kiállítás nyílik a VOKE József Attila Művelődési Központban. A tárlat december 7-ig tekinthető meg.
A kiállítást pénteken 18 órakor nyitja meg...
A nagy vasúti alagútterv
Alagúttal kötnék össze a Nyugati és a Déli pályaudvart Budapesten. Ha megvalósulna, akkor ez alapvetően változtatná meg a Vác-Budapest vonalon közlekedő vonatok menetrendjét is.
A...
Baleset a bevásárlóközpontnál
Baleset történt az M0-ás lehajtó utáni körforgalom és a bevásárlóközpont közötti szakaszon. Ketten megsérültek.
Összeütközött két autó szerda reggel a dunakeszi bevásárlóközponthoz vezető úton, az...
Emlékmű Dunakeszi hőseinek
Hősöknek készült emlékművet avattak Dunakeszin. Büszkeségpontnak hívják. Ezúttal az első világégésben elesettekre emlékeztek.
Nem volt olyan család Dunakeszin amelynek ne lettek volna veszteségei az I. világháborúban....
Kigyulladt egy garázs Dunakeszin
Kigyulladt egy lakóházzal egybeépített garázs Dunakeszin, a Folyam utcában. Berendezési tárgyak égtek.
Az esethez riasztott fővárosi hivatásos tűzoltók bementek a helyiségbe, ahol mintegy két négyzetméteren berendezési...
Egy nagyszerű orvos emlékére – Fűzi József utca Dunakeszin
A Piros Óvoda mögött elhelyezkedő, a Tábor utcára merőleges kis utca közterület mostantól a Fűzi József utca nevet viseli. Hétfőn szentelték meg a névtáblát.
A...
Brazil gólokkal nyert a Dunakeszi
Az elmúlt hetek botladozásai után újra győzelemnek örülhettek a dunakeszi focisták. Hazai pályán 3-1-re nyertek as Biatorbágy ellen.
A mérkőzés hajrájában biztosították be győzelmüket a...
Több vonat áll majd meg Dunakeszin
A jelentősen változik a MÁV menetrendje a Budapest–Vác–Szob vonalon. Több gyorsított vonat megáll Dunakeszi állomáson is.
A változásokat a MÁV " az utazási igények kiszolgálása és a...

























