Ittas volt az a forgalmi szolgálattevő, aki miatt egész délutánra felborult a közlekedés a váci vasútvonalon – derült ki Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatójának Facebook-bejegyzéséből.

„A gödi vonalon leállt a vasúti közlekedés a forgalmi szolgálattevő állítólagos rosszulléte miatt. Azóta kiderült, hogy a rosszullétet sajnos súlyos fokú ittasság okozta. Értesítettük a hatóságokat, a rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vádjával állította elő az érintett vasutast, akit utasításomra azonnali hatállyal felfüggesztettünk az állásából” – írta Hegyi.

A Mávinform korábban arról tájékoztatott,hogy Gödön rosszul lett a forgalmi szolgálattevő, ezért Gödön 16 óráig nem közlekedtek a vonatok. A vasutas rosszulléte miatt az egész vonalon átszervezték a közlekedést. Később kiderült a pontos ok.


A vezérigazgató szerint a MÁV-nál zéró tolerancia van ilyen esetekben, hisz az utasok biztonságáról van szó. Emellett elnézést kért az utasoktól, és közölte, hogy már dolgoznak a forgalmi rend mielőbbi helyreállításán

Előző cikkVegyen részt az ország legnagyobb élelmiszergyűjtő akciójában