A közelmúltban átadott Kispiachoz a vásárlók jelentős többsége autóval érkezik. A parkoláskor azonban mindenki közel akar megállni, ami közlekedési káoszhoz vezethet. A helyi képviselő, Pethő Krisztián változtatna a jelenlegi helyzeten.

A képviselő a kispiaci parkolás kérdésében először is leírja, hogy miért nem lehet a járdát folytatni az iskolától a Kispiacig. A következők miatt:

  • A Repülőtéri út Alagimajori úti elágazásától az út bal oldalán található a Téli Pálya, ami magán- és egyben természetvédelmi terület is, ide nem lehet járdát építeni.
  • Utána a bal oldalon van egy felvonulási terület, majd a városi buszjárat megállója, majd a mező következik.
  • Az út szélessége adott, és rajta kétirányú busz- és nehézgépjármű-forgalom van, így az úttesttől szintben kiemelt gyalogosjárda magvalósítása egyik oldalra sem lehetséges.
  • Sokan parkolnak az ipari park bejáratával szemben, ahol a városi busznak kell megfordulnia, így itt is nehéz járdát kialakítani. Ezekből már többször volt konfliktus.

A helyzetet csak úgy tudják rendezni, ha

a kispiac idején, 15 és 19 óra között, péntekenként tilos lesz parkolni az iskola után az ipari park kerítése mellett, valamint az ipari park bejáratával szemben.

Aki gépjárművel érkezik, az az iskola parkolóját tudja használni, vagy, lehetőleg óvatosan, továbbmegy a Repülőtéri bekötőútra (ahol parkolni szoktak az autók a FutaKeszi alatt), és itt már párhuzamosan lehetséges a parkolás mindkét oldalon.

A Facebook-oldalán pedig fotókon mutatta meg, hogy hol lehet és hol nem lehet megállni.

Pethő Krisztián jelezte, hogy hétfőn elkezte beszerezni az ehhez szükséges engedélyeket, de a táblákat csak a bizottsági döntés után, várhatóan december elején tudják majd kihelyezni.

A Post megkérdezte a képviselőt, hogy miért vágott bele ebbe a szigorításba. Azt mondja, télen már este 5-től sötét van és sokan nem figyelnek az arra járókra. Kérdésünkre, hogy lát-e esélyt egy járdára, hiszen ennek is számtalan akadálya van, azt válaszolta: már körvonalazódik egy megoldás.

Előző cikkKoronavírus – Egy lépéssel a totális zárás előtt
Következő cikkDunakeszi új sportbüszkesége magyar bajnok lett