Május 8-tól nemzetközi teniszversenynek ad otthont Dunakeszi, ahová a világ minden tájáról érkeznek a városba olyanok, akik a sport nívós versenyzői és szerelmesei.

Nexon-Anthon-Berg-open

2017. május 8-15-a között 25000 dolláros nemzetközi női felnőtt teniszversenyt rendeznek Dunakeszin, a Magyarság Sporttelepen. Az ötletgazdát, Bogyó Lászlót kérdeztük a rendezvényről, aki a Nexon Dunakeszi Teniszklub elnöke, valamint az Magyar Teniszszövetség Elnökségének tagja.

Honnan jött az ötlet, miszerint egy nemzetközi versenyt hozzanak Dunakeszire?

Egyrészt 1992-ben jött létre az akkor még Dunakeszi Teniszklub néven működő egyesületünk, azaz immár negyed évszázados, erről szerettünk volna méltóképen megemlékezni. Valamint éppen egybe esik ez egy másik jubileummal is, hiszen éppen 40 éve, hogy Dunakeszit várossá nyilvánították. A két esemény apropóján fogalmazódott meg bennem, hogy jó lenne mindezt méltóképpen megünnepelni. Így született meg a verseny ötlete, valamint a rendezvényhez kapcsolódó másik fontos esemény, egy kiállítás ötlete.

Sportos kiállítás lesz?

Hallottam, hogy lesz egy vándorkiállítás azzal kapcsolatban, hogy 40 éve város Dunakeszi. Ehhez szeretnénk mi is csatlakozni, így a versennyel egy időben egy olyan kiállítást szeretnénk rendezni, ami egyrészt bemutatja a város fejlődésének történetét, másrészt helyt ad a sporttematikának, azaz miként változott a sportélet Dunakeszin. Honnan és hová jutottunk el.

Bogyó László, a rangos esemény egyik főszervezője
Bogyó László, a rangos esemény egyik főszervezője

Immár 25 éve foglalkozik Dunakeszin sporttal, így van némi rálátása. Elmondaná, ön hogy látja, miként fejlődött Dunakeszin a sportélet?

Ugyan az egyesületünk előtt is volt teniszélet Dunakeszin, ám a szervezetünk annak idején azzal céllal jött létre, hogy egyrészt tudatos utánpótlás neveléssel foglalkozzunk, másrészt pedig hobbi sportolási lehetőségből professzionális, versenysporttá fejlődjön a városban a sportág.

És hol tartanak most? Egyáltalán van-e alkalmas hely arra, hogy megrendezzenek egy ilyen rangos versenyt?

Itt ismét egy történeti érdekességről érdemes szót ejteni. Amikor 1992-ben az egyesületünk mérhetetlen kihívások közepette megkapta a sportpályán a teniszpályákat, akkor hét pályából három gyakorlatilag használhatatlan volt. Az igazi, ugrásszerű fejlődés 2010 után indult be, amikor kimondták: a sportpálya a városé, az itt élő közösségé, ezért annak állagjavítására gondot kell fordítani. Ekkor kezdődött a sportpálya igazi reneszánsza, újjáéledése. Mára pedig már olyan sportpályák – beleértve a teniszpályákat is, – megújult belsőterek, öltözők fogadják a teniszezni vágyókat, hogy akár egy nemzetközi verseny megtartására is alkalmasak. Ahhoz, hogy a város elnyerje azt a pályázatot, amit a rangos verseny megtartására írtak ki, bizony kemény elvárásoknak kellett megfelelni. Kijöttek a helyszínre a szakértők, felmérték a terepet. Igen, így most már bátran kijelenthetjük: van olyan sportlétesítménye Dunakeszinek, ahol akár egy rangos nemzetközi teniszversenyt is meg lehet rendezni, hiszen a szakértők mindent rendben találtak.

Azért akad vele még munka, vagy minden készen áll már arra, hogy fogadja a versenyzőket?

Rengeteg apróságon kell változtatnunk, hogy a nemzetközi versenyek szigorú szabályainak, minden kritériumának megfeleljünk. Mindemellett óriási szervezőmunka zajlik a háttérben már most, ráadásul szerencsére rengeteg önkéntes is dolgozik azon, hogy ez az esemény létrejöjjön.

Mit érdemes még tudni a versenyről?

Ezen a versenyen a világranglista 80-300. helyezettjei indulhatnak, kifejezetten felnőtt női kategóriában. A verseny összdíjazása 25000 dollár, ami átszámítva lényegesen több mint hétmillió forint. Azonban tudni érdemes: a városnak mindez egyetlen fillérjébe sem kerül, hiszen az ekkora versenyeket nemzetközi szinten kezelnek, nem helyi viszonylatokban. Amit Dunakeszi ad hozzá, az a helyszín biztosítása, a megfelelő körülmények, amik immár adottak, hivatalos szinten is elismertek.

DTK_palyak

Csak hogy legyen viszonyítási alapunk: mennyi ilyen magas színvonalú versenyt rendeznek ma Magyarországon?

Miután a Magyar Teniszszövetség elnökségének is a tagja vagyok, így egészen konkrétan tudom a választ: 12 ilyen színvonalú verseny lesz idén országos szinten. Általában ezt nagyobb városokban szokták rendezni, úgy mint Budapest, Pécs, Szeged. Valóban óriási megtiszteltetés, hogy Dunekszin is létrejöhet ilyen kaliberű esemény. Egyébként egy ilyen szintű esemény már országos szinten is mozgósítja a sportot kedvelőket, vélhetően szerte az országból érkeznek majd nézők, illetve több országos médium is jelezte, hogy szeretné képviselni magát a versenyen, sőt, fel kell készülnünk nemzetközi sajtótájékoztatóra is.

Felmerül a kérdés: milyen belépőre kell számítani annak, aki szívesen megnézné, hogyan is játszanak a nagyok, milyen is egy ilyen világverseny?

Teljesen ingyen és bérmentve látogathatja meg bárki ezt az eseményt, legyen az megszállott sportrajongó, vagy ezt a sportágat még nem ismerő, ám kíváncsi néző. Mindenkit szeretettel várunk a lelátókra.

Honnan érkezik a legtávolabbi versenyző?

A legmesszebbi versenyző Peruból érkezik majd, de szerte a nagyvilágból érkeznek majd részvevők, mintegy 130 versenyzőre számítunk. A nevezések még folyamatban vannak, így nem is állt még össze a teljes programrend, folynak még a tárgyalások, egyeztetések. Mindemellett van egy fontos célkitűzésünk is: azt szeretnénk, ha minél több magyar versenyző jönne, hiszen számukra óriási lehetőség, hogy szerényebb költségkerettel egy ilyen színvonalú eseményen tegyék próbára a tudásukat.

Előző cikkBezárják a fóti gyermekvárost
Következő cikkHalász Judit, Edda és Vekerdy Tamás Dunakeszin