Az ősszel indultak és mára már több mint 5000 jegyet adtak el. Ez a Dunakeszi Teátrum első évének eddigi mérlege. Az igazgató, Petneházy Balázs elégedett, azonban mint mondja, a munka java még hátra van. Politikáról, színészekről, hitvallásról beszélgettünk.

A Dunakeszi Teátrum színház vagy színházi darabok egy művelődési házban?

Nyilvánvalóan, hogy klasszikus színházról nem beszélhetünk hiszen nincs állandó társulata. Ahogy a tankönyvekben áll, mi egy befogadó színház vagyunk.

Ez hátrány?

A mi esetünkben nem mondanám annak, hiszen olyan színészekkel tudunk együtt dolgozni, akiket állandóra biztosan nem tudnánk leszerződtetni. A közönséghez azonban eljutnak és ez mindenképpen jó.

Mi alapján válogatják az előadásokat? Népszerűség, közönségigény vagy van kulturális misszió is?

Annyit kell tudni, hogy a produkcióinkat a Németh Kristóf vezette Fórum Színházzal és gödöllői Művészetek Házával karöltve hozzuk létre. Ők adnak szakmai hátteret és tanácsokat. Nekik már van az ilyesmiben tapasztalatuk. Kristóf és a gödöllőiek vezetője, Kovács Balázs segítségével raktuk össze a programot. Mint látja, ebben van koncert, gyerekdarab, könnyedebb és komolyabb zenei koncertek.

Kampányidőszakban beszélgetünk, amikor mindenki mindenben politikát keres, de a teátrumban fellépőket nézve ebből a szempontból is színes a kép. Nem nézik a műsorokban szereplők világnézetét?

A kultúrába nem akarunk politikát vinni. Olyan darabokat akarunk hozni, amilyeneket a közönség szeret. Arra törekszünk, hogy a dunakesziek igényeit elégítsük ki, amennyire csak lehet.

Kaptak az önkormányzattól ebből a szempontból intelmeket?

Mi az önkormányzattal egy közszolgáltatási szerződésben vagyunk. Ez meghatározza a kereteket. Nincsen leszólás és éppen ezért nincs politikai szempontból reménytelen produkció. Mint mondtam nem is szeretnénk ilyeneket mérlegelni. Jó színház van és kész. Gondoljon bele, itt volt velünk Pásztor Erzsi, a héten Kern András és Hernádi Judit, de jön a Szív hídjaival Udvaros Dorottya is. Mindegyik előadásra büszkék vagyunk.

Szerencsések vagyunk, mert a város vezetői nagyon örülnek, hogy a városban elindult a magas színvonalú színházi élet. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a város polgármestere szinte mindegyik előadásunkat megtekintette.

A honlapjukon azt olvasom, hogy az idei évadban a könnyedebb darabokkal jelentkeznek, üzleti megfontolásból van ez így?

A mottónk, hogy helybe hozzuk a szórakozást. Budapestre színházba menni manapság nem olcsó mulatság, csak egy profán példa: a Belvárosban este 8-ig kell fizetni a parkolásért, ha egyáltalán lehet találni. Azt gondolom, hogy az első évaddal sem lehetünk elégedetlenek mi sem bizonyítja jobban az 5000 db feletti jegyeladás.

Rentábilis a vállalkozás?

Pénzügyileg még nem, de 3 év alatt elérhetjük a tao-képességet és akkor ez is megoldódhat. Ráadásul idén komoly kampányt folytattunk. Óriásplakátok, közösségi média, egyéb hirdetések, annak érdekében, hogy ideszoktassuk az embereket. Ami a legfontosabb, hogy a honlapunkról is lehet online jegyet vásárolni a produkciókra. Ez eddig nem így volt.

Az elején voltak döccenők, olvastam panaszt a hangosításra.

Nem tagadom, de azóta sokat léptünk előre ebben a gyönyörűen felújított, sőt megújított épületben, a VOKE-ban. Figyeltünk a néző kritikákra, a hangosítás már rendben, és meg tudtuk emelni a nézőteret is, így már igazi színházi élményt kap az, aki ellátogat hozzánk. A közösségépítéshez pedig hozzájárul a hangulatos kávéházi rész kialakítása is.

Mire gondolnak, amikor azt írták, hogy egy-egy magas színvonalú előadást akarnak elhozni Dunakeszire? Mely produkcióra volt eddig büszke?

Azon túl, akiket már említettem, kimondottan büszke vagyok arra, hogy Benedek Miklós és Pásztor Erzsi is eljött hozzánk. A gyerekprogramjaink pedig bárhol megállják a helyüket.

Hogyan tovább, mit terveznek a következő szezonra?

Október elején indulunk majd, és kamara-előadásokat is tervezünk. Így havi két színházi előadásunk is lehet. Ami a zenei programot illeti tárgyalunk a Budapest Bárral, újra elvárjuk Halász Juditot, aki most áprilisban lép majd fel. Nem pihenünk, mindig az célunk, hogy megtöltsük a nézőterünket színvonalas produkciókkal a dunakeszi lakosok örömére.

Előző cikkSzombaton nem tud bejutni vonattal a Nyugatiba
Következő cikkÚj út Dunakeszinél – Százezer ember lélegezhet majd fel